Oscar De La Hoya dolgozik az alkohol és drogproblémáin

2011. 05. 27. 20:55
Oscar De La Hoya dolgozik az alkohol és drogproblémáin

Nem foglalkoztunk a témával a hét közepén, pedig kellett volna, hiszen minden idők egyik legnagyobb ökölvívójáról van szó, aki ráadásul a legnagyobb tengerentúli bokszvállalkozás névadója is. Oscar De La Hoyáról, a már visszavonult, hat súlycsoportban is vb-övig jutott világsztárról van szó.

Az egykori bunyós magánélete ugyanis az elmúlt évben, években válságba került, noha ebből a külvilág nem sokat láthatott. Ám jelenleg alkohol és drogproblémái miatt rehabilitációs kezelésen vesz részt, elsősorban azért, hogy megmentse – hűtlenkedései miatt - válságba jutott házasságát.

„Felismertem a problémát, ezért kell dolgoznom azok kijavításán” – olvasható Oscar egyik nyilatkozatában, aki meglepetésre ország-világ előtt vállalta a gondjait. Persze egy ekkora sztár nem is tudna elbújni a nyilvánosság elől.

A promóter egyébként nyílt levélben kereste meg egykori mentorát, a Top Rank főnök Bob Arumot, és elnézést kért tőle, és Manny Pacquiaótól mindazért, amit elkövetett ellenük. Mindemellett baráti jobbot Arum felé, arra kérve, hogy dolgozzanak együtt a legjobb ökölvívó mérkőzések tető alá hozásáért.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel