Oroszlányban telt ház előtt bokszoltak az amatőrök

2014. 02. 28. 10:04
Oroszlányban telt ház előtt bokszoltak az amatőrök

A Közép-dunántúli Régió február 23-án, Oroszlányban rendezte az év első nagy gáláját, amely kiváló szórakozást nyújtott a sportág szerelmeseinek.

A régió vezetői fontosnak tartják, hogy a térségükben jó adottságokkal rendelkező, de egyenlőre ökölvívó eredményekben és létszámban elmaradt egyesületek helyszínén kiemeltebb, rangosabb versenyt szervezzenek.

Első ilyen rendezvény fölül múlta a várakozásokat, mert nem csak versenyző volt sok, de a nézők is szép számban kilátogattak, ugyanis a helyi csarnok zsúfolásig megtelt - Tíz egyesület 74 bokszolója szórakoztatta a közönséget.
A kiemelt programban az oroszlányi születésű Magyar-bajnok, Vörös Márton szórakoztatta a lelkes szurkolókat. A Közép-dunántúli Régió egyik legeredményesebb, és legígéretesebb tehetsége jó teljesítményt mutatott szülővárosában.

A másik kiemelt és egyben a fő programban Kovács Attila és Törteli Balázs bokszolt felkészülési mérkőzésen, melynek jelentősége, hogy a „Vipera” művésznévre hallgató korábbi IBO világbajnok oroszlányi születésű, és éppen ezért óriási tisztelet övezi a városában. Mint ismert, a két ökölvívó a március 8-án megrendezésre kerülő, kecskeméti gálára hangolódik.

Kettejük párharca nem egy laza kesztyűzés volt, ugyanis nemsokára egymás ellen szállhatnak ringbe. Ennek megfelelően meg is akarták mutatni egymásnak, hogy „ki az úr a háznál”, és a közönség nagy örömére egy parázs csata alakult ki.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5669
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel