„Öntsünk tiszta vizet a pohárba” címmel tett közzé közleményt a MÖSZ

2018. 11. 11. 11:14
„Öntsünk tiszta vizet a pohárba” címmel tett közzé közleményt a MÖSZ

Noha az elmúlt hetekben a témában megjelent cikkek alapján felmerülő kérdések zöme még csak említésre sem került, érdemes elolvasni a MÖSZ ma megjelent írását/közleményét.

Alább változtatás nélkül olvasható a MÖSZ közleménye.

„Öntsünk tiszta vizet a pohárba”

A sajtóorgánumokban az elmúlt hetekben világot látott, az ökölvívás tekintélyét aláásó cikkek jelentek meg, ami inkább szól a belső ellentétekről, gerjesztett indulatokról, potenciálról és vagyonszerzésről, mintsem az igazságról.

Tény, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség 2018. augusztusában nemzetközileg elismert, több helyen olimpiai rendezésűként emlegetett Ifjúsági Világbajnokságot rendezett Budapesten, mely rendkívül fontos állomása volt sportdiplomáciánk építésében, jelentős sportsikereket hozva Magyarországnak. Mint az nemzetközi esemény előtt több nyilatkozatban és sajtótájékoztatón elhangzott, három fős vezetés vette át az előkészítő munkálatokat, akik nagyon gyors struktúra váltás után, igyekeztek megvalósítani a rendezvény sikeres lebonyolítását, egyben meghatározó erővel vonták irányításuk és ellenőrzésük alá a Szövetség apparátusát. Az előzetes vizsgálat megmutatta azt, hogy a pénzügyi irányítást, többnyire nem a Magyar Ökölvívó Szakszövetség állományában lévő, külső személyek vették át, nem foglalkozva azzal a – belső munkatársak előtt már jelentős részben ismert – ténnyel, hogy a kiadások jóval meghaladják a bevételeket. A menedzser igazgatóként funkcionált ügyvezető, a gazdasági igazgató és a PR menedzser (elnöki tanácsadó úr) azóta távoztak a Szövetség vezetéséből. A kialakult helyzetre és az átláthatatlanságra tekintettel 2018. júliusában a főtitkár jelezte lemondási szándékát, tájékoztatva elnök urat, hogy a továbbiakban nem tud felelősséget vállalni a Szövetségben történtekért. Itt kell megemlítenünk, hogy Nagy Anett, több, mint 15 éve oszlopos tagja a magyar ökölvívásnak, ezalatt az idő alatt szinte minden nemzetközi eseményen, önköltségén segédkezett, az elmúlt évek alatt több egyesülettel működött együtt, 2013 óta áll alkalmazásban a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél, tehát nem igaz, hogy Erdei Zsolt ültette az apparátus tagjai közé.

A Világbajnokság rendezése kapcsán tényként kell közölnünk azt is, hogy a Bp2017 Nonprofit Kft.-től Szövetségünk semmilyen írásbeli árajánlatot nem kapott, mint ahogyan azt is, hogy a Top Sport Média Kft.-től kapott ajánlat, nem lépte túl az állami támogatás, erre a feladatra megítélt mértékét. Munkájukért járó ellenértéket a Szövetség a mai napig nem fizette ki maradéktalanul. Az esemény időtartama alatt – ellenszolgáltatás nélkül – a Madárfészek Ökölvívó Akadémia adott otthont a nemzetközi csapatok edzésének, nemcsak helyet, hanem felszereléseket, ásványvizet, jeget, rekreációs lehetőségeket biztosítva. Itt szintén meg kell említenünk, hogy Wida József több, mint 5 évtizede (!) áll az ökölvívás szolgálatában, számos ökölvívó, egyesület és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szponzora is volt, 2014 óta az Akadémia elnöke, tehát nem igaz, hogy Erdei Zsolt nevezte őt ki, az Akadémia élére. A Világbajnokság alatt ő volt a felelős a versenyhelyszín kiépítéséért, a ringekért, melyért díjazást nem kapott.

Itt is pontosításra szorul, hogy 2017 évben Szövetségünk nemcsak szakmai, hanem visszamenőleg – külső szakértők bevonásával – 5 éves gazdasági ellenőrzést indított az Akadémiák, régiók és a Szövetség működésével kapcsolatban, ennek eredményeként került megszüntetésre a hajdúszoboszlói Papp László-, és nagykanizsai Botos András Ökölvívó Akadémia, az addigi támogatásukat átcsoportosítottuk az egyesületek – eredmény utáni – támogatására, mely ebben az évben kimagasló volt a korábbi évekhez képest. A Madárfészek Ökölvívó Akadémián jelenleg is folynak az építkezések, annak ellenére, hogy az erre megítélt támogatások még nem teljes egészében érkezett meg a BMSK Zrt.-től. A Madárfészek GODAKO Akadémia (Erdély) kapcsán szükséges beszámolnunk arról, hogy a telekvásárlás és különböző fordítási díjakon kívül, az erre a célra kormányhatározattal megítélt fennmaradó összeg, maradéktalanul rendelkezésre áll a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elkülönített pénzforgalmi számláin.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség jelenlegi apparátusa – együttműködve az elnökség által kijelölt tanácsadókkal – sérelmeiket félretéve, hatalmas energiákat megmozgatva dolgoznak, keresve a konszolidációs megoldásokat, hogy az ökölvívás napi működése újra helyreállhasson. A hivatalos eljárást megindítottuk annak tisztázásra, hogy a 2018. évi Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság vonatkozásában, büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e, a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket, addig csak és kizárólag ki nem fizetett szállítói számlákról és a számviteli rend megsértéséről beszélhetünk. Ezért kérjük a sajtó képviselőit és mindazokat, akik szeretett sportágunk érdekében mindenféle ide nem illő, hamis állítással próbálja aláásni az ökölvívás és egyes személyek tekintélyét, hogy a vizsgálat lezárásáig hagyjanak bennünket tovább dolgozni!

Köszönettel:

Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35457
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3961
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1618
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5263
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel