Öngól, vagy valami más? Rahimov az AIBA elnöke

2018. 11. 03. 17:27

Hiába kérte a NOB, megválasztották az üzbég sportvezetőt!

Moszkvában volt az AIBA kongresszus.

Az eddigi ideiglenes elnököt, Gafur Rahimovot választották meg a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetőjének. A szervezet szombati, moszkvai kongresszusán az üzbég sportvezető a 114 szavazatból 84-et szerzett meg.

Egyetlen kihívója volt, a kazah Serik Konakbajev. Rahimovot az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, ő “Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra.

Az AIBA-nál hosszú évek óta problémák vannak a vezetőség munkájával, tavaly nyár óta pedig vezetői válság alakult ki. Ennek kapcsán a NOB kijelentette, hogy – mostani állapotában – veszélyben van az AIBA nemzetközi sportszövetségként való elismerése. Amennyiben megvonják ezt a státuszt a szervezettől, úgy a szövetség a nyári játékokon nem szervezhetné meg a sportág küzdelmeit. Rahimov a voksolás előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: arra fog törekedni, hogy enyhítse a NOB és az AIBA között fennálló fesztültséget.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel