Öner szerint Solis verhetetlen lesz

2009. 05. 19. 08:19
Öner szerint Solis verhetetlen lesz

A háromszoros nehézsúlyú amatőr világbajnok, olimpiai bajnok Odlanier Solis (13 győzelem – 0 vereség) most pénteken bokszolt volna a korábbi vb-kihívó Fres Oquiandóval, ám a kubai kézsérülés miatt lemondta a meccset. Solis azóta újra edz, méghozzá korábbi amatőr edzőjével, Pedro Luis Diaz Benitezzel. Promótere, Ahmet Öner szerint Solis jobb lesz, mint valaha.

„Mindig azt mondtam, hogy Solis lesz a nehézsúly következő nagy durranása” – így a török-német üzletember. „Nagyon meggyőzően kezdte a profi karrierjét, több magasan jegyzett ellenfelet kiütött az első néhány mérkőzésén. És tette mindezt úgy, hogy az edzőkérdést akkor még nem tudtuk megnyugtatóan rendezni. Alapvetően saját magát edzette, de ez már a múlt, végül sikerült Pedro Diazt Miamiba hoznunk. Solis vele verhetetlen lesz!”

„Nagyszerű, hogy ismét az edzőmmel dolgozhatok” – lelkendezett Solis is, aki 25 kilóval nehezebb, mint amatőr korában. „Egy profinak mindig bizonyítania kell, de amíg Diaz nem volt itt, nem tudtam, hogyan lehet a következő szinte lépni. Vele megtalálom az utat, amely a bajnoki címhez vezet.”

Öner korábban Gamboa mellé is megszerezte a pehelysúlyú korábbi amatőr edzőjét, Ismael Salast, akik azóta egy verhetetlen csapatot alkotnak. A promóter reméli, hogy Solis és Diaz esetében is így lesz. Pedro Luis Diaz egyébként nem most „szökött” Kubából, hisz már korábban is a világ számos országában dolgozott. Ő volt az edzője a dominikai köztársaságbeli Felix Diaznak is, aki tavaly olimpiai aranyat szerzett Pekingben.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32771
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel