Olimpiára készülő sportághoz méltó volt a magyar bajnokság

2017. 05. 29. 16:46
Olimpiára készülő sportághoz méltó volt a magyar bajnokság

Létszámában, színvonalában és szervezésében is az eddigi legjobb magyar bajnokságot rendezte a Magyar Karate Szakszövetség 2017. május 27-28-án.

Az esemény egyik különlegessége volt, hogy a verseny keretein belül immár másodszor bonyolították le a - fogyatékkal élők által gyakorolt - para-karate magyar bajnokságot. A vasárnapi kiemelt döntőket megtisztelte jelenlétével Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Az UTE Megyeri úti Jégcsarnokában lebonyolított esemény volt az első magyar bajnokság azóta, hogy tavaly augusztusban kiderült: történetében először a karate ott lehet az olimpián 2020-ban Tokióban. Szabó Tünde köszöntő beszédében kifejtette: tisztában vannak a magyar karate sikereivel, támogatják a sportágat, és mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő felkészülési feltételeket biztosítsák az olimpiai felkészüléshez.

A bajnokságon résztvevő 55 egyesület több mint 700 versenyzője között tatamira lépett gyakorlatilag a teljes hazai élmezőny.

A felnőttek között esélyeshez méltón szerepeltek a május elején Törökországban megrendezett Európa-bajnokságon remeklő magyar versenyzők. A Kocaeliben bronzérmes Hárspataki Gábor megnyerte a 75 kg-os súlycsoportot, akárcsak MTK-s társaival a férfi csapatküzdelmet. Szintén magyar bajnok lett kategóriájában az Eb-n egyaránt bronzmérkőzésig jutott Tadissi Martial (67 kg), Nagy Botond (formagyakorlat) és Molnár Dániel (+84 kg).

A kadet, junior és U21-es korosztályokban a mb volt az utolsó válogató verseny az utánpótlás világbajnokságra, amelyet 2017. október 26-29-én rendeznek a spanyolországi Tenerifén.

A viadalon összességében az MTK bizonyult a legeredményesebb klubnak.

Karate magyar bajnokság 2017, a felnőtt kategóriák érmesei:

Kata (formagyakorlat):

Férfiak: 1. Nagy Botond (KSI), 2. Ocsovai Gergő (Bushido-Viadukt), 3. Forgács Tamás (Vasas) és Mihály Péter (KSI)

Férfi csapat: 1. Tempo, 2. JHE Fehérvár

Nők: 1. Sterck Laura (MTK), 2. Anti Zsuzsanna (Hegyvidék), 3. Győriványi Renáta (MTK) és Fábián Csenge (MTK)

Női csapat: 1. MTK

Kumite (küzdelem):

Férfiak:

60 kg: 1. Kiss András (UTE Kaisei), 2. Kronstein Bálint (Wado SE)

67 kg: 1. Tadissi Martial (UTE Kaisei), 2. Tamás Ferdinánd (MTK), 3. Előd Máté (MTK)

75 kg: 1. Hárspataki Gábor (MTK), 2. Málnai Áron (MTK), 3. Erdős Martin (MTK) és Szilágyi Dávid (MTK)

84 kg: 1. Hidasi Tibor (Magyar Goju-kai), 2. György Dániel (BVSC-Zugló), 3. Habda Zsolt (Táplán) és Baksa Dávid (Sankudo)

+84 kg: 1. Molnár Dániel (Magyar Goju-kai), 2. Janó Tamás (UTE Kaisei), 3. Balogh Endre (Hegyvidék)

Férfi csapat: 1. MTK, 2. BVSC-Zugló, 3. MTK és UTE Kaisei

Nők:

50 kg: 1. Varga Fruzsina (Magyar Goju-kai), 2. Palkovits Nikolett (MTK), 3. Klement Kármen (Vasas)

55 kg: 1. Molnár Réka (UTE Kaisei), 2. Vajda Lilien (Magyar Goju-kai), 3. Véber Éva (Tempo)

61 kg: 1. Győriványi Renáta (MTK), 2. Juhász Bernadett (BVSC-Zugló), Vass Melinda (BVSC-Zugló)

68 kg: 1. Bartha Nikola (BVSC-Zugló), 2. Kunos Zsuzsanna (Hegyvidék), 3. Czagány Dóra (MTK) és Takács Virág Vivien (SKS-SDSZ-SKDUN)

+68 kg: 1. Szabó Evelin (Wadofight), 2. Németh Zsuzsanna (Győri Dózsa), 3. Jakab Zsuzsanna (SKS-SDSZ-SKDUN)

Női csapat: 1. MTK, 2. BVSC-Zugló
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5690
Fekete László ambiciózus tervei
12706
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
389
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3071
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel