Olcsón megúszta Canelo Alvarez

2018. 04. 20. 11:55
Olcsón megúszta Canelo Alvarez

Ítéletet hoztak, így pont került Saul Alvarez doppingvétsége miatt indított hivatalos eljárás végére.

Unalomig ismételt, hogy május 5-én, Las Vegasban rendezték volna a Gennady Golovkin vs. Saul Alvarez visszavágót, ám az utóbbi harcost doppingvétségen érték, amely meghiúsította a párharcot.

„Canelo” ügyét eleinte egyértelműen szőnyeg alá akarták söpörni, hiszen szó nélkül elfogadták a mexikói azon védekezését, miszerint az illegális (doppinglistás) anyag az étkezések során került a szervezetébe. Ám miután Golovkin komoly kirohanást intézett a Nevedai Sportfelügyelet (NSAC) irányába, azok végre intézkedtek – felfüggesztették az ökölvívó versenyengedélyét. A tárgyalásra szerdán került sor.

A végeredmény: 6 hónap eltiltás, amelyet az első pozitív doppingteszttől számolnak – vagyis „Canelo” szeptemberben már minden további nélkül kötelek közé léphet. Éléggé nevetséges büntetés (???) annyi szent...

Az Alvarezt képviselő Golden Boy Promotions nem fellebbez az ítélet ellen, de miért is tennék, hiszen a bokszoló jelenleg is sérült, és egyébként sem szokott nyáron meccselni! Helyette bejelentették, hogy „Canelo” szeptemberben, Mexikó Függetlenségi Napjának a hétvégéjén visszatér. „Az év legnagyobb sporteseménye lesz. Készen áll arra, hogy továbbra is a legnagyobb harcokkal öregbítse hírnevét” - áll a közleményben. Mexikó Függetlenségi Napja szeptember 16-án van, ami idén vasárnapra esik, így Alvarez minden bizonnyal szeptember 15-én lép ringbe.

a samansport.hu/magazin írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32765
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel