Nyolc csapat, öt válogatott, egy bajnokság

2011. 04. 25. 23:02
Nyolc csapat, öt válogatott, egy bajnokság

Április 15-én a nyitómérkőzéssel már kezdetét vette a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság, ám nem árt górcső alá venni, hogy az alakulatok milyen kerettel „neveztek” a B1 ligába.

„A”-jelű csoport

Ry-Ki Grizzly (lengyel): „Ry”, mint Rybnik, „Ki”, mint Kielce. A lengyel csapat idén nagy tervekkel vágott neki a bajnokságnak. Két, komoly bokszklub közös csapattal nevezett, és a ringbe lépő bokszolók mindegyike tagja a válogatott keretnek.

Ry-Ki GrizzlyRy-Ki Grizzly - Boxingone team


Prostejov Bulls (cseh): A B1-be visszatért alakulat magja a cseh bajnokcsapat, ám a hírek szerint a helyi szövetség kérésére több olyan válogatott ökölvívó is szerepet kap majd a ligában, akik eredetileg nem a prostejovi klub versenyzői.
Prostejov BullsProstejov Bulls - Boxingone team


Komarno Sharks (szlovák): Révkomárom ugyan a szlovák színeket képviseli, de a B1 csapatukat 2011-ben kizárólag magyar válogatott bokszolók alkot(hat)ják majd. Az előzetes hírek szerint Káté Gyula (64 kg), Klasz Árpád (69 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) mellett idén Nagy Krisztián (56 kg), Varga Miklós (60 kg), Szellő Imre (81 kg), valamint Darmos József (91 kg) is a felvidéki gárdát erősítik a BoxingONE sorozatban. Ezzel a csapattal elvárható cél a rájátszás…
Komárno SharksKomárno Sharks - Boxingone team


Patent Gladiators (magyar): Nagy Zoltán csapata az állandóságot képviseli. A hírek szerint a „Gladiátorok” változatlan „maggal” vágnak neki a bajnokságnak, tehát Rácz, Nyéki, Zámbó, Szabó és Portéka helye stabil. Nehézsúlyban egy moldáv bokszoló kaphat lehetőséget, míg pehelysúlyban egyelőre nincs publikált csapattag.
Patent GladiatorsPatent Gladiators - Boxingone team

„B”-jelű csoport

Timisoara Lions (román): Az „Oroszlánok” csapatösszeállítása már nem titok, hiszen a nyitómeccsen minden súlycsoportban román válogatottak léptek ringbe, így győzték le a tartalékos Galántát. Biea mester keleti szomszédunk válogatottjának vezetőedzője is, tehát a temesváriaknak van honnan meríteni.
Timisoara LionsTimisoara Lions - Boxingone team


Arad Motorul (román): Tavaly még „közös” csapat voltak a Temesvárral, idén külön neveztek a BoxingONE ligába, s első ránézésre az „átigazolási szezon” vesztesei bizony az aradiak lettek. Ám csak első ránézésre. A „Motorok” anyaklubja számos válogatott versenyzőt igazolt 2010 folyamán, akik a B1-ben természetesen a tavalyi elődöntős aradiak színeiben versenyeznek a továbbiakban is. Silva Lázár a hírek szerint Moldáv ökölvívókkal pótolja a temesváriak által „elvitt” bunyósokat.
Arad MotorulArad Motorul - Boxingone team


Debrecen Thunders (magyar): A debrecenieknek idén sem kell félniük, miután tavaly ismét fényesen bizonyítottak a saját nevelésű fiatalok, sőt, a nyíregyházáról leigazolt bunyósokkal csak erősödött a keretük. A legnagyobb durranás természetesen az, hogy a B1-ben a hajdúságiakat erősíti az Európa-bajnok klasszis, Bacskai Balázs! Szóval… Kalucza Norbert (56 kg), Török János (60 kg), Görbics Gábor / Szilvai László (64 kg), Bacskai Balázs (69 kg), Hosszú Ferenc (81 kg), Deél Szabolcs (91 kg). Szép kis csapat. S a hírek szerint középsúlyban (75 kg) is erősített Szabó Sándor klubelnök!
Debrecen ThundersDebrecen Thunders - Boxingone team


Galánta Kids (szlovák): A bajnoki címvédő ugyan csúnyán kikapott Temesváron, ám nem győzték hangsúlyozni, hogy a nyitómeccset lényegében beáldozták a későbbi sikerek érdekében. Hiányzott Tomi Vano (60 kg), és Sandro Dirnfeld (91 kg) is, valamint azok a litvánok, akik az aranyérem megszerzésével komoly szerepet vállaltak. A próbacsapat nem szerepelt jól, de a későbbi B1 mérkőzéseken a legjobbak fognak bokszolni a „Galántai Kölyköknél”.
Galánta KidsGalánta Kids - Boxingone team


Mindent összevetve, a B1 ligában nyolc csapat indul, és a szorítóban öt ország teljes válogatottja fogja megmutatni magát, de még Litvánia és Moldávia legjobbjai is feltűnnek majd a gárdákban.

A BoxingONE Championship szombaton az Arad Motorul – Timisoara Lions mérkőzéssel folytatódik („B” csoport), míg az „A-csoportban vasárnap kezdődnek a küzdelmek, amikor a Ry-Ki Grizzly a Prostejov Bulls otthonába látogat. Részletes versenynaptár a www.boxingone.com oldalon található.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel