Nyikolaj Valujevet újabb vádakkal illette a megvert biztonsági őr

2009. 08. 10. 20:55
Nyikolaj Valujevet újabb vádakkal illette a megvert biztonsági őr

Orosz lapinformációk szerint bajba kerülhet a WBA nehézsúlyú vb-címvédője, Nyikolaj Valujev, egy korábbi, már-már elfelejtett eset miatt.

Minden idők legmagasabb, és legnehezebb nehézsúlyú világelsője 2006. januárjában megverte az egyik sporttelep idős biztonsági őrét, mivel az gorombán viselkedett a feleségével. Jurij Szergejev agyrázkódást szenvedett, és feljelentette Valujevet. A bíróság 4200 dollárnyi rubelre bírságolta a bokszolót első fokon, amit mindkét fél megfellebbezett.

Időközben Szergejev előállt azzal, hogy két bordája is megsérült az incidens során. 

Természetesen Valujev ügyvédei azonnal támadásba lendültek, hogy ezeket a sérülések nem keletkezhettek a 2006-os események során, hiszen az akkor készült látleletek nem említik. A bíróság mindenesetre elrendelt egy új orvosi vizsgálatot ennek tisztázására. Mindenesetre, ha még ki is derül, hogy a sérülések évekkel ezelőtt keletkeztek, elég macerás lesz azt is bebizonyítani, hogy mindezt Valujev tette az őrrel.

Ugyanakkor, ha valamilyen csoda folytán ez bizonyítást nyer, akkor akár 5 évet is kaphat az egyik legismertebb orosz bokszoló. Mivel az eljárás igen hosszadalmas, aligha befolyásolja Valujev idei terveit, így a november 7-ére tervezett David Haye elleni címmérkőzése sincs veszélyben.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel