November 24-én Székesfehérváron lépnek ringbe a Kiliti-Promotions harcosai
Elképesztően impozáns helyszínen készül negyedik profi ökölvívó eseményére a Kiliti-Promotions. Ugyanis a székesfehérvári Hotel Magyar Király dísztermében lesz felállítva a ring. A negyedik nemzetközi Vass ökölvívó gálán a csapat már jól ismert bunyósait láthatjuk majd a küzdeni.
Berki Ferenc Jr. ráadásul ismét címmérkőzésen bizonyíthat.
A hazai ökölvívó szakma képviselői, szereplői egyre jobban kezdik megismerni a Kiliti-Promotions nevét, hiszen a fiatal szakember, Kiliti Ferenc által vezetett csapat már a negyedik ökölvívó gálájára készül. Napra pontosan két hónappal a hódmezővásárhelyi esemény után szólítják majd a ringbe az ökölvívókat. A csapat két ukrán bunyósa is ringbe fog lépni így láthatjuk majd Pylyp Akilovot és Maksym Pylypetset is küzdeni. A hódmezővásárhelyi klub azonban a hazai ökölvívóit is felkészíti az eseményre így Balog Márk és Kovács Pál mérkőzéseit is láthatjuk. Igaz ez főleg annak szól, aki szemfüles lesz a jegyvásárlást illetően, ugyanis vészesen fogynak a jegyek.
A Kiliti-Promotions november 24-ei eseménye VIP boxgála lesz, ahol csakis kizárólag megterített asztalok mellett lehet látni majd élőben a mérkőzéseket. Érdemes a csapat facebook oldalát követni a további információk kapcsán.
“Nagyon eredményesnek és jó hangulatúnak éreztem a hódmezővásárhelyi rendezvényünket. Több új csapattag is bemutatkozott azon az eseményen és szervezésből úgy érzem, jól vizsgáztunk. Azonban most azon dolgoztunk a matchmakerünkkel, Perutek Jánossal, hogy erősebb kihívókat igazoljunk. Mivel készen van a fight card, nem túlzás kijelenteni, hogy ez sikerült is. Mindenkiről megnéztünk videókat és lényegesen erősebb kihívók jönnek majd, még ha ez a mérlegükön nem is minden esetben fog majd látszani. Úgyhogy egy jó hangulatú és szakmailag egy szinttel erősebb gálát várok a fehérvári eseménytől.” - nyilatkozta Kiliti Ferenc a Kiliti-Promotions tulajdonosa.
Az est főmérkőzését ismét Berki Ferenc Jr. vívja majd, akire a cseh nagyközépsúlyú ranglista vezetője for várni a fehérvári szorítóban. Nicolas Dzurnak azonban november végére hozni fogja a középsúlyt és készen lesz a feladatra, hogy minimum megnehezítse Berki dolgát a nemzetközi középsúlyú Magyar-bajnoki címért folytatott harcban.