Nonito Donaire nagy meccsen verte Juarezt

2015. 12. 12. 05:45
Nonito Donaire nagy meccsen verte Juarezt

A szombat hajnali Puerto Rico-i bokszgálán a WBO kispehelysúlyú vb-övéért léptek kötelek közé.

A párharc egyértelmű esélyesének a sokszoros világbajnok Nonito Donaire (36 győzelem – 3 vereség) számított, aki a párharc első felében valósággal terrorizálta a mexikói Cesar Juarezt (17 győzelem – 4 vereség). A filippínó ellenfele összes balegyenesét büntette, azonnal keresztbe verte jobbsokkal, míg ballal testre és fejre is hatékonyan dolgozott. Ekkor úgy látszott, hogy csak idő kérdése a kiütés, főleg azok után, hogy Donaire a 4. menetben kétszer is számoltatott ellenfelére – az első viszont csak csúszás-gyanús volt. Juarez ezekben a menetekben képtelen volt nyomást kifejteni ellenfelére, hiszen Donaire azonnal büntetett.

Aztán a 6. menetben történt valami: Donaire megcsúszott, és elég nehezen tápászkodott fel; úgy látszott, megsérült a térde. Juarez a folytatásban rákapcsolt, és egyre többször beszorította a lábon lelassult ellenfelét a kötelekhez. A 7. menetben fejeléstől felrepedt Donaire ugyan jól védekezett, azért a mexikói – a sok luft mellett – szép találatokat is jegyzett. Hatalmas feltámadás volt – Juarez óriási elánnal támadott, kemény és könyörtelen stílusban űzte-hajtotta a filippínó világsztárt!

Donaire a meccs hajrájában újra kontrollálni tudta a küzdelmet, s végül összességében nagy különbséggel, egyhangú pontozással hódította el a WBO (Boksz Világszervezet) vb-övet. A pontozás aránya 116-110, 116-110, 117-109 volt. Véres, kemény, izgalmas és látványos összecsapás volt...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel