Női boksz-vb: Némedi, Kovács és Nagy már biztosan érmes

2010. 09. 16. 10:16
Női boksz-vb: Némedi, Kovács és Nagy már biztosan érmes

Immár a negyeddöntőhöz ért a VI. Női Ökölvívó Világbajnokság. A nyolc versenyzőt számláló magyar csapatból négyen jutottak el az éremszerzés kapujába. Ettől több versenyzőt csak Kína (7) és Törökország (6) juttatott a legjobb nyolc közé. Szintén négy versenyzővel vehetett részt a nyolcad döntőben az USA, Oroszország, Kazahsztán, Dél –Korea, mind olyan országok, amelyek teljes csapattal érkeztek.

Elsőként Ancsin Katalin lépett a kötelek közé a 48kg-os súlycsoportban Duta Steluta (ROU) ellen. A nagy tapasztalatokkal rendelkező fordított alapállású románnal szemben Kata nem tudta a megfelelő küzdőtávot felvenni és kevés akciót indított. Bár Steluta egyértelműen jobbnak bizonyult a bírák az erős román fedezékre mért ütéseit is pontként értékelték. Az University bokszolója 9:2-es pontozással maradt alul az Európa-bajnok, VB ezüstérmes románnal szemben, így V. hellyel zárta a VB-t.

Következett Némedi Csilla, aki Evgenia Tasidouval (GRE) küzdött meg az 54kg-os kategóriában. A két ökölvívó találkozott már a szorítóban. Keszthelyen az Uniós Bajnokság elődöntőjében, akkor egy ponttal a görög versenyző bizonyult jobbnak. Csilla nagyon elszántan kezdett és rögtön magához ragadta a vezetést, azonban a görög versenyzőnek a menet végére sikerült kiegyenlítenie. (4:4) Mindkét versenyző nagy hévvel vetette bele magát a küzdelembe, de a soproni lány eredményesebben tudott kijönni a folyamatos adok-kapokból. Lendületét az sem törte meg, hogy a második menetben egy tiszta Tasidou találatot követően a bíró rászámolt. A harmadik menetre már 5 pont előnnyel fordult a magyar lány (5:10) A versenyzők harciassága a következő menetben sem csökkent. És annak ellenére is sikerült megőrizni az 5 pontos magyar vezetést, hogy a bíró megintette Némedit. (9:14) Idegőrlő negyedik menet következett, hiszen a folyamatos közelharcban a görög 2 pontra megközelítette Csillát, akire a bíró megint (jogtalanul) számolni kezdett. Azonban a győzelmet már nem lehetett elvenni a bokszolótól nagy hajrával 15:17-es pontozással nyerte a mérkőzést és ezzel már biztos érmes helyezést szerzett. Az elődöntőben a dél-koreai Kim Hye Song-gal fog megküzdeni.

kovács mária.jpgkovács mária.jpgMég két versenyzőnk maradt az esti programra. Az olimpiai kategóriában (75 kg) induló Kovács Mária, aki az Uniós Bajnokság selejtezőjéből már ismert Nouchka Fontijn-jal (NED) mérte össze tudását. Marcsi nagyon tudatosan irányította kezdettől fogva a meccset és már az első menetben 4 pontos vezetést harcolt ki. Fölényét tovább növelte a következő etapban is, sőt ellenfelét úgy eltalálta jobb csapottal, hogy azt meg kellett volna számolni. ( 9:2)Egyre jobban fellazulva menetről-menetre növelte pontjainak számát. A holland bokszoló ugyan végig küzdött és jobb egyenesei állandó veszélyt jelentettek, de Kovács jól oldotta meg a feladatot és fölényes 7-19-es pontozásos győzelmet aratott. A vezetőbíró ezen a mérkőzésen sem velünk szimpatizált, ugyanis állandóan a PVSK versenyzőjére szólt, sőt egyszer meg is intette, ellenfelének azonban elnézte a kifordulásokat, tenyereseket, egyéb szabálytalanságokat. Ez azonban szerencsére nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Ezzel a győzelemmel már Marcsi is a legjobb négy között tudhatja magát. A döntőbe jutásért a kínai Li Jinzivel fog találkozni.

Utolsó magyarként Nagy Tímea húzott kesztyűt a lengyel Lidia Fidura ellen. A most 81kg-ban versenyző Fidura ismert ellenfélnek számított, hiszen már Kovács Mária és Ducza Anita is bokszolt vele 75kg-ban. A nagyon kellemetlen ellenfélnek számító, kettős fedezékből bokszoló és folyamatosan dulakodó lengyel ellen Timi a tőle megszokott lábmunkával és kontraboksszal próbált érvényesülni, azonban nem tudta tartani a távot és Fidura többször is meglepte az első menetben. (3:1) A második menettől már taktikát váltva a DVSC-s lány is odaállt kettős fedezékbe és abból ki-kitámadva szépe átvette a vezetést. A taktika olyan sikeresen bejött, hogy az utolsó menetben még számoltak is Fidurára. Timi a saját fegyverével verte meg az ifi Európa-bajnok, Uniós EB II. helyezett ellenfelét. 12:6-os győzelemmel jutott be az elődöntőbe, ahol a brazil Roseli Feitosa várja.

Csütörtökön pihenő vár a csapatokra, hogy 17-től újult erővel vághassanak neki az érmek fényesítésének a még versenyben lévők.

Szuknai Zsuzsanna
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel