Nemesapáti Norbert a hollywoodi hetekről

2014. 02. 14. 07:35
Nemesapáti Norbert a hollywoodi hetekről

A fiatal Nemesapáti Norbert az elmúlt három hetet a tengerentúlon töltötte, hogy minél jobban felkészüljön a szombati mérkőzésére, melyre a budapesti Lurdy Házban kerül sor.

A 18 éves feltörekvő nagyközépsúlyú reménység, Nemesapáti Norbert (11 győzelem – 0 vereség) kemény két és fél hetet töltött a híres hollywoodi Wild Card Gym-ben, abban az edzőteremben, melynek padlóját – Freddie Roach irányításával – Manny Pacquiao, és még számos sztár koptatja.

A fiatal magyar versenyző, a maga visszafogott módján mesélte el tengerentúli élményeit, melyet helyenként a jóval szókimondóbb edzője, Feja Tibor is kiegészített. „Ez az út a felkészülés és az ismerkedés jegyében telt” – kezdte a beszámolót Nemesapáti Norbert. „Megismerkedtünk a kinti körülményekkel, a kinti ökölvívás erősségével. Azt kell mondjam, hihetetlen élmény volt a kint töltött néhány hét, teljesen mások a kinti kesztyűzések, az edzések.”

Annak idején Kótai Mihály is emlékezetes heteket töltött ugyanebben az edzőteremben, amikor Veres László irányításával a tengerentúlon készült. Ám akkoriban még kisebb volt az őrület a Wild Card Gym-ben, hiszen Manny Pacquiao még csak a „szárnyait bontogatta”, és Marco Antonio Barrera elleni összecsapására készült, amely a filippínó számára meghozta az igazi áttörést. Mostanság viszont tényleg az „őrület” szót lehet használni, ugyanis a terembe először belépőknek előbb még a forgatagot, az embertömeget kell szoknia.

„Annyira sokan vannak a hollywoodi edzőteremben, hogy amikor először bementünk, akkor azt kellett keresnünk, hová álljunk, hogy ne legyünk útban… és akkor még nem is edzeni mentünk” – mondta nevetve Nemesapáti. „Semmilyen hely nincs az edzőteremben, annyira tele van egész nap. A hangulat, ami minket is fogadott, elég érdekes, mert amikor először meglátnak egy idegent, kicsit szúrósszemmel néznek rá, de amikor már látták mozogni, enyhülhet a légkör. Én is így jártam. Az első kesztyűzés után, köszönhetően annak, hogy nem ment rosszul, akkor hozzám odajöttek ismerkedni, barátkozni.”
Freddie Roach & Nemesapati.JPGFreddie Roach & Nemesapati.JPG
Az utazás előtt szándékosan nem beszéltek erről, de így utólag már nem titok: Nemesapáti Norbert kifejezetten Freddie Roach-hoz utazott Kaliforniába, direkt akkor, amikor a híres edzőnek éppen egyik világhírű tanítványa sem vonja el a figyelmét, és meg tudta nézni a magyar reménységet.

„Volt egy alkalom, hogy nem a Wild Card-ban edzettünk, mert egy másik terembe szerveztek sparringot, de amikor ott voltunk, akkor direkt Freddie Roach-hoz mentünk” – fogalmazott Nemesapáti, akinek az első Wild Card-os kesztyűzése alkalmával már az amerikai edző is ott volt a ringsarkában. „Ő alapban egy barátságos ember, de az első ottani sparringunk után kifejezetten közvetlenné is vált. Ezt követően a többi edző, hozzá hasonlóan, barátságos lett, és már nem nekünk kellett kérni, hogy ennyit, meg annyit tudjunk sparringolni, hanem minden ment a lehető legtermészetesebb módon.”

A magyar bunyós igyekezett minél több tapasztalatot szerezni, úgy is, hogy mások edzését tekintette meg „Koncentráltság, munkafegyelem, intenzitás. Ezzel a három szó jól kifejezi a kinti tapasztalatokat, éppen ezért erőnléti gondjaik nincsenek az ökölvívóknak. Másfél óra futópad után, és nem kocogásról beszélek, meg sem kottyan nekik 8-10 menet igazán kemény sparring” – mesélt a kinti edzésmentalitásról.

A bokszoló edzője-menedzsere, Feja Tibor ekkor átvette a szót, és a saját szemszögéből igyekezett körbeírni a kinti tapasztalatait.

„A kinti bokszolók arca, tekintete, beleég az ember emlékezetébe, mert edzőként nézve öröm ilyen mentalitású bunyósokkal találkozni. Az elszántságuk, a munkához való hozzáállásuk teljesen különbözik a térségünkben megszokottól. Nem akarok megbántani senkit, de a különbség érzékelhető a két kontinens között” – fogalmazott Feja Tibor. „Persze tudni kell, hogy minden olyan ökölvívó, aki abba a terembe belép, már áldozatokat hozott, hogy ott lehessen. Mert oda „szűrőkön” keresztül lehet bejutni, ezért tudják jól, hogy sokan várnak arra, hogy ott edzhessenek. Mindenkinek célja van azzal, hogy ott edz, ezért beleadnak mindent. Ezért nincs olyan, mint Európában, hogy elfáradtam, köszönöm elég volt, holnap majd folytatom.”

Nemesapáti Norbert számos, tehetségesnek tartott, vagy a tengerentúlon már jegyzett bokszolóval összemérhette erejét a kesztyűzések során. „Mi kimondottan kesztyűzni mentünk ki, de itt azért jeleznem kell, hogy nem minden nap, hanem minden másnap, hétfőn, szerdán és péntekenként volt ez a program. Ezen felül természetesen minden olyan munkát elvégeztem, amit itthon is tettem volna” – mondta bunyós, utalva a szombati mérkőzésére.

A kesztyűzésekkel kapcsolatban Feja Tibor vállalkozott egy hosszabb összegzésre, amit természetesen összevetett a korábban itthon szerzett tapasztalatokkal.

„A kinti sparringok, főleg egy feltörekvő bunyós esetében, gyakran keményebbek, mint a mérkőzések. De ez így normális, hiszen ők azt mondják, játszani a homokozóban kell, nem a bokszteremben. Az oda eljutó bokszolónak az edzéseken kell bizonyítaniuk a szakembereknek, a menedzsereknek, hogy később számoljanak velük, komolyan vegyék őket. Éppen ezért az utolsó erejükig, az utolsó vérükig küzdenek teljes erőbedobással” – fogalmazott Feja. „Nincs senki kiakadva azon, ha valaki a meccs hevében szabálytalankodik, ha az a küzdelembe belefeledkezve, nem szánt szándékkal történik. Ez a fajta vehemencia miatt mindenki igyekszik felnőni a feladathoz, ami a kintieket maximális teljesítményre sarkalja. Tulajdonképpen egymást húzzák, és viszik előre a kinti ökölvívók.”
Feja Tibor és Nemesapáti Norbert.JPGFeja Tibor és Nemesapáti Norbert
Feja Tibor kerek-perec kimondta, hogy itthon ez a mentalitás hiányzik, ezért sem jönnek úgy az eredmények, ahogy kellene. „Kint egész egyszerűen értelmezhetetlen, és felfoghatatlan fogalom a játékos kesztyűzés, ami itthon sajnos nagy divat, még a legismertebb ökölvívók többségénél is. Játékosan kesztyűzni akkor kell, amikor valaki tanító célzattal segít a másiknak, nem amikor mérkőzésre készül. De ez utóbbi egyébként a páros gyakorlás, és nem a kesztyűzés. A magyar bokszsport gyenge versenyképessége a bizonyíték arra, hogy itthon sokan rossz úton járnak. A vége ennek az, hogy a bokszolóban hibás önkép alakul ki, és amikor a tétmérkőzésen igazi terheléssel szembesül, előjönnek a versenyképességbeli hiányosságai, melynek következtében sokan gyorsan összeomlanak.”

Mindent összevetve Nemesapáti Norbert igen hasznosnak ítélte meg az Amerikában töltött heteket, és nem rejtette véka alá, hogy ha rajta múlik, még szívesen visszatérne abba a közegbe.

„Biztos, hogy hasznos volt a karrierem szempontjából ez az amerikai túra, már csak azért is, mert megismertek, és tudnak rólunk. Úgy jöttem haza, hogy ha a kinti ökölvívókkal akarok versenyezni, akkor a minimális elvárás, minden edzésen a száz-százalékot teljesítek. Ez egyébként mindig is alap volt. Remélem, még vissza tudunk térni Kaliforniába” – mondta.

Feja Tibor zárásként még elmondott néhány gondolatot, és elárulta, már egyeztettek az együttműködés fogytatásáról. „Bár Norbi végig nagyon szerényen nyilatkozott, ezért helyette kell néhány dolgot elmondanom. Egyrészt azt, hogy a teljesítményével lenyűgözte a kinti szakembereket, ezt bátran ki merem jelenteni. A kesztyűzések során hét sparringpartnert szó szerint elfogyasztott, és mindenki előtt nagy sikert aratott. Ezt is bátran felvállalom. Biztos vagyok benne, hogy Norbi fog még kiutazni az Egyesült Államokba, mert az ajtó nyitva van Freddie Roach-hoz, és szeretettel vár minket. El is mondta, konkrét dátumokat javasolva, hogy mikor jöhetünk, és lehetőleg mikor ne.” 
Nemesapáti - Chamieg Lurdy plakatplakat Lurdy boksz
A Feja Promotion szombati gáláján Nemesapáti Norbert mellett Chamie Gina (7 győzelem – 0 vereség) is kötele közé lép, hogy megvédte WBC „youth” vb-övét. Rajtuk kívül a sokszoros amatőr bajnok Némedi Csilla (1 győzelem – 0 vereség), Oláh János, és a nagypehelysúlyú Magyar-bajnok Kovács Zoltán „Caramel” is megmutatja tudását.

A Lurdy-gálán bodybuilding és kung-fu bemutató is várja a közönséget, de további profi, amatőr és thai-boksz mérkőzések is színesítik a programot. A belépés ingyenes.

Február 15, szombat, 17:30h
Bp, IX. kerület, Könyves Kálmán körút 12-14.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel