Nem meglepő, mégis gondok vannak a Klicsko-Haye mérkőzéssel

2010. 12. 22. 20:04
Nem meglepő, mégis gondok vannak a Klicsko-Haye mérkőzéssel

Nem tisztünk megítélni, hogy mi miért történik, ám könnyen elképzelhető, hogy végül mégsem lesz semmi a tervezett Vlagyimir Klicsko – David Haye mérkőzésből, hiába engedett az angol bokszoló, és egyezett bele az ukrán által támasztott követelésekbe.

Az ukrán bokszoló ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy Németországban a német RTL közvetítse a találkozót, ami érthető, hiszen exkluzív szerződésük van a csatornával. Haye viszont a német ARD-val áll kizárólagos szerződésben. Ellenben az angol még Németországban is kedvezőbb feltételekkel szerződött, mint az ukránok, ugyanis neki lehetősége van arra, hogy ha ellentétes érdekek találkoznak, akkor az ARD kimaradhat a játszmából, ha a csatorna nem tud többet ajánlani, mint a másik csatorna.

A német RTL természetesen nem hajlandó többet fizetni a címegyesítő mérkőzésért, de miért is tennék, hiszen a megállapodásuk fix összegről szó. A Haye-csapat felvetéséről, miszerint akkor Klicsko fizesse ki a két csatorna ajánlata közötti különbséget, az ukránok hallani sem akarnak. Állítólag mindössze fél millió Euróról van szó, ami eltörpül az állítólagos 10-15 milliós fellépti pénzek mellett.

Az ügy nyertese valószínűleg Dereck Chisora (14 győzelem – 0 vereség) lesz, aki így megkapja a Vlagyimir Klicsko elleni mérkőzést, míg a Klicsko-Haye meccsre valószínűleg várni kell addig, amíg valamelyik bokszolónak le nem jár a szerződése a televíziójával. Állítólag már csak 1-1 küzdelemig él mindkét kontraktus.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel