Nem halasztják el az AIBA elnökválasztást

2018. 10. 26. 10:50

Moszkvában lesz új elnök.

… már csak az a kérdés, hogy egy vagy két név lesz a „kalapban”.

A Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) elutasította a Kazah Ökölvívó Szövetség azon kérését, miszerint függesszék fel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) novemberi tisztújító kongresszusát, melyen legfontosabb mozzanata az elnökválasztás lesz.

A posztért a jelenleg ideiglenes elnöki pozíciót betöltő üzbég Gafur Rahimov az egyetlen jelölt, mivel a kazah Serik Konakbajev nem tudta megszerezni az induláshoz szükséges minimális 20 ajánlást.

Ugyanakkor CAS még nem határozott a másik beadványról, melynél arról kell dönteniük, miszerint Konakbajev mégis harcba szállhasson az elnöki székért. Ám ez a döntés is meglesz a moszkvai kongresszus előtt, és a CAS, valamint az AIBA is úgy foglalt állást, miszerint a kazah sportvezető addig is ugyanolyan kampányt folytathat, mintha jóváhagyott elnökjelölt lenne.

Mint ismert, NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) meglehetősen nehezményezte, hogy Rahimov az egyetlen jelölt a novemberi elnökválasztáson. Bár hozzá kell tenni, hogy a NOB arra is nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4390
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel