Nem bánt a tanár bácsi, csak a ringben

2013. 01. 11. 18:01
Nem bánt a tanár bácsi, csak a ringben

Nagy Sándor, a Felix Promotion menedzseriroda veretlen ökölvívója (7 meccs, 7 győzelem, 7 KO) igazi kakukktojásnak számít a profi bokszolók között, mivel civil foglalkozását illetően sem éppen civil, hiszen rendőrként dolgozik.

Különcsége azonban koránt sem merül ki ennyiben, ugyanis emellett matematika szakos egyetemi hallgató, szabadidejében pedig szívesen vállal korrepetálást is. Igen, jól olvasták, a pofozógép olykor a matektanár szerepébe bújva vállal magánórákat.

„Sokan meglepődnek ezen, pedig nincs ebben semmi különös. Egyszerűen szeretek gyerekekkel foglalkozni. Edzésen is be szoktam segíteni a mesteremnek és mivel történetesen matekszakos hallgató vagyok, miért ne adhatnám át tudásomat a fiataloknak a számok világában is? Örömet okoz, hogy az íróasztal mellett is segíthetek nekik a tanulmányaikban, így korrepetálást is vállalok egy ideje.”

De vajon mit szólnak hozzá a gyerekek, hogy egy profi ökölvívó segíti őket a matekórára való felkészülésben? „Úgy veszem észre, imponál neki és meg is próbálják ezzel elterelni a figyelmemet a tanagyagról. Ilyenkor a legutóbbi meccsemről érdeklődnek. Hogyan ütöttem ki az ellenfelemet, mekkorát ütök? Ehhez hasonló kérdéseket kapok.”

A szegedi illetőségű sportoló egyébként az év elejét alapozással kezdte meg. Két edzőjével, Gál Lászlóval és Bertók Róberttel a soron következő februári meccsére készülnek. Nagy, bár még csak 7 meccset vívott a profik között, már vezeti a magyar cirkálósúlyú ranglistát és abban bízik, hogy rövidesen magyar bajnoki címet szerezhet.

Akkor aztán még inkább lesz miről kérdezniük a matekórán a gyerekeknek.

A jelenlegi magyar bajnok Nagy “Hóhér” József.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5692
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4294
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1484
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel