Nate Campbell visszavonult

2010. 11. 30. 14:09
Nate Campbell visszavonult

A korábbi vitathatatlan (WBA/WBO/IBF) könnyűsúlyú világbajnok Nate Campbell (33-7-1) bejelentette visszavonulását, miután szombaton, Las Vegasban megosztott pontozással alulmaradt a Walter Estrada elleni nyolc menetes küzdelemben.

A 38 éves bokszoló úgy érzi, hogy már nem tudja a régi formáját hozni, sebessége megkopott, és nem akar senkinek az ellenfele lenni úgy, hogy nincs reális esélye a győzelemre.

„Először is szeretném leszögezni, hogy jól vagyok. Elértem azt a pontot, amikor ugyan látom, hogy mit kéne ütnöm, de már nem tudom bevinni a találatokat. Ebben a sportban egy tized másodperc késlekedés már túl sok” – jelentette ki önkritikusan Campbell.

„Azért kezdtem el bokszolni, hogy világbajnok legyek, ne valakinek az ellenfele. A célomat már korábban elértem, de szerettem volna még egy súlycsoportban a csúcsra érni. A testem viszont úgy döntött, hogy itt az idő a lelépésre. 38 évesen már nem vagyok olyan gyors, mint korábban, és a súlycsoportomban ez komoly hátrány. Itt az idő, hogy az életemben új fejezetet nyissak.”

Campbell az ökölvívás közelében kíván maradni, például új tehetségek felkutatásával segítené a sportágat.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel