Napi három kick-box edzés a legnagyobb hőségben is

2013. 08. 22. 19:38
Napi három kick-box edzés a legnagyobb hőségben is

Két hetet töltöttek Vépen kick-boxosaink. Az immáron tízedik alkalommal megrendezett nemzetközi light-contact edzőtábort a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box szövetség szervezte.

A forgatókönyv már mindenki számára jól ismert. Napi három edzés, minden harmadik nap pihenőnap. Reggel futó edzés, mely rengeteg erősítéssel egészült ki. Délelőtt box, este kick-box edzésen vettek részt a táborozók. A tréningek folyamán az edzők segítették a technikák javítását, nagy hangsúlyt fektettek a küzdelmekre, és a küzdelemszerű páros gyakorlatokra, kihasználva, hogy az ország minden tájáról és Ausztriából is érkeztek edzőpartnerek. A két hét alatt közel 100 fő vett részt a tréningeken.
Kick boxing.jpgKick boxing
- A nyári alapozó tábor, minden évben kemény erőbedobásra készteti a sportolókat, hiszen itt kell megalapoznunk a felkészülést az őszi versenyszezonra. A gyermekek és felnőttek egyaránt jól dolgoztak még a 38 fokos hőség ellenére is. A tábor ideje alatt azért akadt egy kis idő a kikapcsolódásra és a feltöltődésre, hiszen strandolás és csapatépítő játékok is szerepeltek a programban. – Zrínyi Miklós.

- Öt évvel ezelőtt jártam először Vépen. Azóta ez a tábor a nyári alapozás egyik biztos pontja számunkra. Szeretjük és becsüljük a profi, nagyon barátságos és vendégszerető légkört. Tökéletes helyszín egy kemény edzőtáborhoz, azonban mindig kapunk időt regenerálódni is. Jó edzőkkel, új edzésmódszerekkel találkoztunk valamint új barátokat szereztünk itt. Az edzéseken visszaköszön a tábor mottója: ”Train hard or go home.” Itt Vépen minden évben nagyon kemény, erőteljes és tanulságos edzéseken vehetünk részt. Az oktatók és az edzéspartnerek felé sugárzott bizalom és tisztelet lenyűgöző számomra. Köszönjük a kiváló képzést. – Michael Gerdenitsch, az Ausztriai Kick-box Válogatott mentális trénere és a Rohrbach-i kick-box klub vezetője. 

- A táborban a két hét alatt kemény munka folyt. A szakmai segítség az edzők részéről sokat hozzá tett az eredményes munkánkhoz. Az edzések jó hangulatban teltek, de kemény munkával – Scheirich Réka, a Zoltek SE utánpótlás korú válogatott versenyzője. 

- Fizikailag nagyon igénybe vett a tábor mert napi 3 nagyon kemény edzésünk volt. Viszont csak ezzel lehet biztosítani a további fejlődésünket és eredményességünket a következő versenyeken is. – Szabó Z. Dominik, a Zoltek SE utánpótlás korú válogatott versenyzője.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35505
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4119
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel