Nagy Sándor: Mint egy focimeccsen
Nagy Sándor márciusban Szentesen magyar bajnoki övet szerzett cirkálósúlyban. A Ferobox Event öklözője a Sport Televízió élő gálájának főmérkőzésén emlékezetes meccsen szerezte meg T.K.O.-val az övet Bozai Gyulával szemben.
Sanyi elárulta, számított rá, hogy akár végig is mehet a meccs, mert Bozait még soha senki nem győzte le idő előtt pályafutása során. Ennek ellenére technikai K.O.-val már a kilencedik menetben véget ért a csata, melyet a vesztes fél nagyon nehezen viselt, kis híján tettlegességig fajult a dolog a nézőközönség soraiban. „A vezetőbíró kompetenciája ilyenkor a döntés és egy őszinte reakciót láthattunk Bozaitól. Mi ökölvívók az utolsó leheletünkig szeretünk küzdeni és szíve szerint ő is így tett volna. Lehet, hogy ellenkező esetben ugyanígy reagáltam volna egy ekkora küzdelem után, mert, ha az ember mindent kiad magából, egy leléptetés iszonyúan rossz érzés. De a bíró döntését minden helyzetben el kell fogadni. Ezúton szeretnék még egyszer gratulálni Gyulának a szorítóban nyújtott teljesítményéhez!”
Aki látta a meccset, az biztosan nagyon örülne egy visszavágónak és Sanyi is áll elébe. „Biztos, hogy össze fog jönni és jeleztem Rácz Felixnek, hogy bármikor nyitott vagyok rá. Nagyon kedves számomra ez a cím, mivel egy hatalmas meccsen szereztem meg és meg is szeretném védeni minél előbb, minél több mindenki ellen...”
Nagy Sándor vs Bozai GyulaBedák Zsolt nemrég elmondta, hogy nagyon profi és remek hangulatú gálát szervezett a Ferobox Event, megkérdeztük erről Nagy Sanyit is. „Én a gála alatt próbáltam kizárni minden külső körülményt, csak a meccsre koncentráltam. Persze a közönséget azért hallottam, kellett is a buzdításuk, plusz erőt adott a holtpontokon. A Sport Tv-n visszanézve aztán láttam, hogy óriási hangulat volt, mintha csak focimeccsen lettünk volna.”
Sőt a bokszoló ex-kollégái, vagyis a csongrádi rendőrök is végig szurkolták a csatát. „Kikiabálták magukat rendesen, másnap nem volt hangjuk. Örültem, hogy el tudtak jönni, remek érzés, ha az embernek ilyen ex-kollégái vannak.”
És ha már Bedákról beszéltünk, Sanyi az ő meccséről is elmondta a véleményét. „Zsolti bunyóját is a tv-ben láttam. Ő is kőkemény ellenfelet kapott, hihetetlen, miket kibírt. Szakmailag mindenképpen elérhető távolságban van számára a csúcs. Három évet kihagyott, úgyhogy ennél csak jobb lesz. Simán verte a fehéroroszt, az más kérdés, hogy jól bírta a pofonokat.”
Sanyi elmesélte, hogy most a kéthetes alapozást végzi, mely után megkezdi a szakmai munkát, a következő, májusi gálára, ahol egy hat- vagy nyolcmenetes meccs vár rá. Közben azért arra is maradt ideje, hogy megnézze a nagy felháborodást kiváltott Erdei Zsolt-Gyenisz Gracsov meccset.
„Nagyon precízen bokszolt Madár és ezen a meccsen egy pillanatig sem mutatkoztak meg a fáradtság jelei, nagyon összeszedett volt. Az ellenfele ment ugyan előre, de csak a fedezékét ütötte, amit mint utólag láttuk a bírók értékeltek. Nagyon örülök, hogy alkalmam nyílt Madárral edzeni, testközelből látni a profizmusát és hogy még mindig milyen kirobbanó formában van. Számomra ő még mindig veretlen és egy nagy példakép! “
forrás: Felix Promotion
fotók: Bilics József és Vidovics Ferenc
