Nagy lehetőség kapujában Habash Antoine

2013. 02. 27. 10:41
Nagy lehetőség kapujában Habash Antoine

Pályafutása eddigi legfontosabb összecsapására készül a Re-Gym 19 éves fightere, Habash Antoine március 1-én, pénteken a szerbiai Jagodinában a WAKO PRO vb-övéért a 60 kilós súlycsoportban.

Pályafutása eddigi legfontosabb összecsapására készül a Re-Gym 19 éves fightere, Habash Antoine március 1-én, pénteken a szerbiai Jagodinában megrendezésre kerülő gála főmérkőzésén a hazaiak klasszisával, a címvédő Milos Aniccsal ütközik a WAKO PRO világbajnoki övéért a 60 kilogrammos súlycsoportban. 

Anics ismert név a szakmában, a szerbek WAKO World GP-győztes csapatának húzóembere, a Szerbiában megrendezett fináléban látványos, fordulásos rúgással küldte padlóra orosz riválisát. Low-kick-ben és K-1-ben évek óta erősíti déli szomszédunk nemzeti csapatát.

- Rutinos, erős versenyző Anics, nagyon meg kell vernie Antoine-nak, hogy az ő kezét emeljék magasba a mérkőzés után – mondta Rehák György. – Bízom benne, ez sikerülni fog, a világbajnoki övért utazunk Szerbiába. Tudjuk, nem lesz könnyű dolgunk, a meccset Anics szűkebb pátriájában, Jagodinában rendezik, így abszolút hazai ringben küzd majd. A szerbek évek óta a világ élvonalához tartoznak, otthoni környezetben különösen jók, a fanatikus közönség űzi, hajtja őket. De nem féltem Antoine-t, öthetes kemény felkészülés áll mögöttünk, most már a finomítás, gyorsítás fázisában tartunk. Versenyzőm lelkiismeretesen elvégezte a munkát, készen áll arra, hogy az 5x3 percre tervezett mérkőzésen tudása legjavát nyújtsa. Sportolóm kézzel, térddel különösen kemény, bízunk benne, ezt Jagodinában, Anics ellen is megmutatja.
Habash Antoine és Rehák GyörgyHabash Antoine és Rehák György

Habash Antoine nem érdemtelenül jutott a címmérkőzés lehetőségéhez, a WAKO ranglistáján második helyen áll a kihívók sorában. A Re-Gym-fighter 2011-ben a WAKO-nál amatőr vb-második, K-1-ben négyszeres Világ-kupa-győztes, de tavaly az IFMA Muaythai vb-bronzot is szerzett. Nem vitás, hatalmas kiugrási lehetőség számára a jagodinai bunyó, siker esetén a szakág szűk elitjébe kerülhet a profik között.

- Sokat tettem azért, hogy vb-címmeccs lehetőségéhez jussak, rengeteget edzettem mesteremmel, Rehák Györggyel –kezdte Antoine, aki mielőtt Rehák mesterhez került, ökölvívóként is eredményes volt, kitűnő kéztechnikával rendelkezik, s épít is erősségére. – Anics inkább lábbal erősebb, azt tervezzük, kézzel bontom le a fedezékét, aztán jöhetnek a térdesek, combosok. Egyre jobban haladok a lábtechnikákkal is, szeretném ezt az oldalamat is megmutatni. Tudom, pokoli hangulat vár majd rám, de úgy hiszem, riválisomon hazai ringben sokkal nagyobb lesz a nyomás. Egy világbajnoki öv a tét, szóval rajtam is lesz teher, de igyekszem kihasználni, hogy Anicson nagyobb a győzelmi kényszer. Bízom magamban, úgy érzem, le tudom győzni Anicsot, mindent megteszek a sikerért!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel