Nagy András emléke: „a lényeg nem a szavakban rejlik…”
Néhány hete elvesztettünk egy nagyon tehetséges bokszolót, Nagy Andrást. Mint azt már többször megírtuk, a 23 éves fiatalember egy ausztráliai edzőmeccsen lett rosszul május 1-jén, majd pár nappal később örökre elhagyott minket, hiába volt a melbourne-i orvosok minden erőfeszítése.
A haláleset ugyanis egy érdekes jelenséggel járt, Nagy András ugyanis „sztár” lett a magyar médiában. Kövezzenek meg, ha nem ez történt! Mert hiába volt a győri bokszoló sportkarrierje sikertörténet, soha annyi publicitást nem kapott pályafutása során, mint tragikus halálakor.
Az élet már csak ilyen, mondhatná mindenki, de az fölöttébb érdekes, hogy amikor a különböző tévék, és újságok megszólaltatták az interjúalanyaikat, többször elhangzott a „pótolhatatlan veszteség”, meg a „fiamként szerettem” szóösszetétel, meg az ehhez hasonlók, és tényleg úgy tűnt, az ökölvívók nagy családja az édesfiát vesztette el, nem egy mostohagyermeket.
Aztán kiderült, még a mostohagyermek kijelentés is túlzás! András halálakor ugyanis indult egy nemes kezdeményezés, amely a bokszoló családjának anyagi terheit lett volna hivatott enyhíteni. Mert senki ne higgye azt, hogy a szeretett fiú testének a hazahozatalát a Magyar Állam, vagy bárki más megfinanszírozta, azt a családnak kellett előteremteni, hogy a szeretett halott Magyarországon, magyar földben nyugodhasson.
Hittük, hogy a sok szép szó mögött tettek is lesznek, de amikor Rácz Félixnél rákérdeztünk az akció sikerét illetően, nagyon meglepődtünk. A bokszmenedzseri karrierjét szüneteltető üzletember szavai egy hatalmas pofonnal ért fel.
„Sajnálattal kellett tudomásul vennünk, Nagy András családjával együtt, hogy eddig azok az emberek, akiknek a sajnálatos történtek által lehetőségük nyílt szerepelni a médiában, éltek is vele - volt, aki barátjának, edzőjének, szakvezetőjének titulálta magát – nem segítettek” – mondta Rácz Félix. „Hogy egy görög bölcset idézek: „A lényeg nem a szavakban rejlik, hanem a szándékban, amely mögöttük van…” Azt hiszem , hogy ezzel a mondattal, és látva az utalások, nem nagyságát, mert az nem érdekes, hanem számát, mindenki érti, mit szerettem volna mondani…”