Mike Tyson vs. Jake Paul - Mindenki a hamvaiból feltámadó „Főnixet” várja
1849
Miskolci Attila: A karaténak élek
2014. 08. 21. 17:51
Miskolczi Attila hat danos goju-ryu karate mesterrel a Magyar Goju-ryu Karate Szövetség nyári, gyomaendrődi edzőtáborában találkoztam. Hatalmas termetű harcművész, hatalmas energiával, szókimondással.
- Hányadik alkalommal jár itt a táborban Gyomaendrődön?
- Második alkalommal. Mi Harsányi László barátommal együtt kezdtünk karatézni nagyon-nagyon régen, aztán mind a ketten létrehoztunk egy –egy goju-ryu karate szervezetet, ezt az utat a nyolcvanas évek vége felé választottuk. Én az okinawai útját választottam a goju-ryu-nak, míg Laci a japán oldalát. Az elmúlt néhány évben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mind a világban, mind Magyarországon rengeteg a stílus, és hogyan lehetne ezt szakmailag úgy csinálni, hogy ez hasznos legyen nekünk és a tanítványoknak is legyen. Létrehoztunk ezért egy közös goju-ryu karate szövetséget, közös edzéseket tartottunk, egyszer náluk, egyszer nálunk, meghívtuk egymást a rendezvényeinkre. Szerintem a belterjes karate sohasem jó!Nekem is vannak fekete öves tanítványaim, akik a dojo oroszlánjai”.. Lehet, hogy egy-két hétig valaki a dojo oroszlánja, de négy öt-évig,az nem jó, mert nem kap objektív visszajelzést mástól arról, hogy milyen valójában. Nem csak a küzdelemre gondolok, hiszen van, aki katában jó, van aki technikában…Ha olyannal küzd, akivel nem nap mint nap gyakorol, akkor jobban tud fejlődni, más képet kap a saját tudásáról. Ez is magyarázza ezt a közös karate szövetséget, meg az, hogy Lacinál is voltak szervezeti változások, s ez tűnt a legjobb megoldásnak, hogy dolgozzunk szövetségi szinten együtt. Így kerültem többek között ide.
- A tanítványok is „megbarátkoztak” egymással? Hiszen itt csoportok közös munkájáról is szó van…
- A barátkozás egy hosszú folyamat. Most ott tartunk, hogy volt néhány közös edzésünk, ahol arra ügyeltünk, hogy a tanítványok ne a megszokott párjukkal legyenek, hanem keveredjenek. Jó hangulat alakult ki, mindenki megtalálta a saját párját. Jó edzések voltak!
- Itt a táborban mi a szerepe?
- Harsányi mester felkért, hogy vegyek részt az övvizsgán. Megnézem, elmondom a véleményem, javaslatokat teszek, de nem én határozom meg, hanem segítek.
- Mi az alapvető különbség a japán és az okinawai goju-ryu között?
- Komplikált a válasz. Alapvetően nincs jó vagy rossz karate. A különbség nem a stílusból ered, hanem a mentalitásból. A japán határozottabb, katonásabb, erőszakosabb, az okinawai békésebb. Az okinawaiak elsősorban, szinte kizárólag, mint harci művészetre tekintenek a karatéra, a japánok inkább már , mint sportra tekintenek, ami nem rossz dolog. Ösztökélik a tanítványokat, mérjék meg magukat, mérjék össze tudásukat. Én is évekig versenyeztem. Az okinawaiak erről hallani sem akarnak. egy kultúrának tekintik, olyan nincs egy okinawai dojoban, hogy szabad küzdelemben csapnak össze. Hogy ez az életben jó e vagy nem jó , az egy másik kérdés, de Ők nem is ezt nézik. Ez része a DO-nak, az Útnak, gyakorlok minden nap. A japánok egyértelműen azt keresik, hogy az életben hogyan tudják hatékonyan alkalmazni. Két különböző nézőpontról beszélünk.
- Előzetes beszélgetésünk során említette, hogy írt egy könyvet. Életének nehéz szakaszaiban mennyire segítette az, hogy a BUDO-ban elmélyült?
- A második könyvem ez, amit megírtam. Az első, a „Végtelen úton” szakmai körökben vált ismertté, és sikeres volt. Nem karate tanításról, technikákról szólt, hanem karate történeteket tartalmazott, a mesterem és az én tanulásom éveiről, élményeiről. A második könyvemnek még ennyire sincs köze a karatéhoz, hanem a történeteket tartalmaz, elsősorban az én élettörténetemet, amelyben karatés történetek is találhatók. Kortörténet, minden epizód egy hatodik danos karate mester szemével látszódik.
Amikor súlyosan beteg voltam, húsz éves karate múlt nélkül ezen a betegségen nem tudtam volna felül kerekedni. Mentálisan is nagyon sokat segített,hiszen rendkívül erős monotónia tűrést alakít ki a karate. Közel egy évet voltam a kórházban úgy, hogy nem tudtam, lesz e holnap, és ha lesz, akkor milyen lesz. Sokat segített, hogy hozzá szoktam a fájdalmakhoz és a nehéz helyzetekhez, amikor a DOJO-ban vagyok.
- Szerencsére erejének teljében van. csak tételesen, mi tölti ki az életét, a mindennapjait? Ahogyan ismerem, nem unatkozik…
- Alapító tagja vagyok a Rendészeti Kiképzők Szervezetének, az RKSZ-nek. Oktatási igazgatóként tevékenykedtem. A Magyar Karate Szakszövetségnek is alelnöke vagyok. A szövetség létrehozott egy Vizsgáztatói Bizottságot, amely nagyon nagy munkába vágott bele. Megpróbálja áttekinteni az összes magyarországi karate szervezetben lévő övvizsgákat, bizonyos rendet szabni, bevezetni. Ennek a bizottságnak vagyok a vezetője, ami nem egy hálás feladat. Amikor felkértek és elvállaltam, gondolkodtam rajta, nincs e már elég ellenségem… Amúgy sokan támogatják ezt a gondolatot, én is, de tudom, hogy addig támogatják, amíg nem az „ő fülüket kezdjük húzgálni”. A szomszéd füle , az más…Én nem az a típus vagyok, aki ettől visszahátrál. Harsányi Lacival, a közös karate szövetség létrehozását az is vezette, hogy tegyünk rendet először magunknál,feleljünk meg minden kritériumnak itthon, és utána nézhetünk más felé. Úgy gondolom, a mi szövetségünknél ezt rendbe tettük, és most már indulhatunk másfelé. Nehéz folyamat lesz, igyekszünk majd mindenkinek felajánlani a segítségünket, minden tiszteletet megadva. Nagyon nehéz út, és nehéz lecke lesz. Én mindenkinek meg fogom mondani őszintén a véleményem, ilyen típusú vagyok, s majd eldöntik, hogy részt vesznek így benne. Létezik egy Nemzetközi BUDO Akadémia külföldön, ebben is tevékenykedem. Akkor a saját, Goju-ryu szövetségünk, amit vezetek. A sok tisztség és funkció ellenére én CSAK „karate embernek ” tartom magam, ha megkérdezik, mi a szakmám, azt mondom: karate edző vagyok. Ez teszi ki a tevékenységem nagy részét, ennek élek!
forrás: Gregor László
- Második alkalommal. Mi Harsányi László barátommal együtt kezdtünk karatézni nagyon-nagyon régen, aztán mind a ketten létrehoztunk egy –egy goju-ryu karate szervezetet, ezt az utat a nyolcvanas évek vége felé választottuk. Én az okinawai útját választottam a goju-ryu-nak, míg Laci a japán oldalát. Az elmúlt néhány évben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mind a világban, mind Magyarországon rengeteg a stílus, és hogyan lehetne ezt szakmailag úgy csinálni, hogy ez hasznos legyen nekünk és a tanítványoknak is legyen. Létrehoztunk ezért egy közös goju-ryu karate szövetséget, közös edzéseket tartottunk, egyszer náluk, egyszer nálunk, meghívtuk egymást a rendezvényeinkre. Szerintem a belterjes karate sohasem jó!Nekem is vannak fekete öves tanítványaim, akik a dojo oroszlánjai”.. Lehet, hogy egy-két hétig valaki a dojo oroszlánja, de négy öt-évig,az nem jó, mert nem kap objektív visszajelzést mástól arról, hogy milyen valójában. Nem csak a küzdelemre gondolok, hiszen van, aki katában jó, van aki technikában…Ha olyannal küzd, akivel nem nap mint nap gyakorol, akkor jobban tud fejlődni, más képet kap a saját tudásáról. Ez is magyarázza ezt a közös karate szövetséget, meg az, hogy Lacinál is voltak szervezeti változások, s ez tűnt a legjobb megoldásnak, hogy dolgozzunk szövetségi szinten együtt. Így kerültem többek között ide.
- A tanítványok is „megbarátkoztak” egymással? Hiszen itt csoportok közös munkájáról is szó van…
- A barátkozás egy hosszú folyamat. Most ott tartunk, hogy volt néhány közös edzésünk, ahol arra ügyeltünk, hogy a tanítványok ne a megszokott párjukkal legyenek, hanem keveredjenek. Jó hangulat alakult ki, mindenki megtalálta a saját párját. Jó edzések voltak!
- Itt a táborban mi a szerepe?
- Harsányi mester felkért, hogy vegyek részt az övvizsgán. Megnézem, elmondom a véleményem, javaslatokat teszek, de nem én határozom meg, hanem segítek.
- Mi az alapvető különbség a japán és az okinawai goju-ryu között?
- Komplikált a válasz. Alapvetően nincs jó vagy rossz karate. A különbség nem a stílusból ered, hanem a mentalitásból. A japán határozottabb, katonásabb, erőszakosabb, az okinawai békésebb. Az okinawaiak elsősorban, szinte kizárólag, mint harci művészetre tekintenek a karatéra, a japánok inkább már , mint sportra tekintenek, ami nem rossz dolog. Ösztökélik a tanítványokat, mérjék meg magukat, mérjék össze tudásukat. Én is évekig versenyeztem. Az okinawaiak erről hallani sem akarnak. egy kultúrának tekintik, olyan nincs egy okinawai dojoban, hogy szabad küzdelemben csapnak össze. Hogy ez az életben jó e vagy nem jó , az egy másik kérdés, de Ők nem is ezt nézik. Ez része a DO-nak, az Útnak, gyakorlok minden nap. A japánok egyértelműen azt keresik, hogy az életben hogyan tudják hatékonyan alkalmazni. Két különböző nézőpontról beszélünk.
- Előzetes beszélgetésünk során említette, hogy írt egy könyvet. Életének nehéz szakaszaiban mennyire segítette az, hogy a BUDO-ban elmélyült?
- A második könyvem ez, amit megírtam. Az első, a „Végtelen úton” szakmai körökben vált ismertté, és sikeres volt. Nem karate tanításról, technikákról szólt, hanem karate történeteket tartalmazott, a mesterem és az én tanulásom éveiről, élményeiről. A második könyvemnek még ennyire sincs köze a karatéhoz, hanem a történeteket tartalmaz, elsősorban az én élettörténetemet, amelyben karatés történetek is találhatók. Kortörténet, minden epizód egy hatodik danos karate mester szemével látszódik.
Amikor súlyosan beteg voltam, húsz éves karate múlt nélkül ezen a betegségen nem tudtam volna felül kerekedni. Mentálisan is nagyon sokat segített,hiszen rendkívül erős monotónia tűrést alakít ki a karate. Közel egy évet voltam a kórházban úgy, hogy nem tudtam, lesz e holnap, és ha lesz, akkor milyen lesz. Sokat segített, hogy hozzá szoktam a fájdalmakhoz és a nehéz helyzetekhez, amikor a DOJO-ban vagyok.
- Szerencsére erejének teljében van. csak tételesen, mi tölti ki az életét, a mindennapjait? Ahogyan ismerem, nem unatkozik…
- Alapító tagja vagyok a Rendészeti Kiképzők Szervezetének, az RKSZ-nek. Oktatási igazgatóként tevékenykedtem. A Magyar Karate Szakszövetségnek is alelnöke vagyok. A szövetség létrehozott egy Vizsgáztatói Bizottságot, amely nagyon nagy munkába vágott bele. Megpróbálja áttekinteni az összes magyarországi karate szervezetben lévő övvizsgákat, bizonyos rendet szabni, bevezetni. Ennek a bizottságnak vagyok a vezetője, ami nem egy hálás feladat. Amikor felkértek és elvállaltam, gondolkodtam rajta, nincs e már elég ellenségem… Amúgy sokan támogatják ezt a gondolatot, én is, de tudom, hogy addig támogatják, amíg nem az „ő fülüket kezdjük húzgálni”. A szomszéd füle , az más…Én nem az a típus vagyok, aki ettől visszahátrál. Harsányi Lacival, a közös karate szövetség létrehozását az is vezette, hogy tegyünk rendet először magunknál,feleljünk meg minden kritériumnak itthon, és utána nézhetünk más felé. Úgy gondolom, a mi szövetségünknél ezt rendbe tettük, és most már indulhatunk másfelé. Nehéz folyamat lesz, igyekszünk majd mindenkinek felajánlani a segítségünket, minden tiszteletet megadva. Nagyon nehéz út, és nehéz lecke lesz. Én mindenkinek meg fogom mondani őszintén a véleményem, ilyen típusú vagyok, s majd eldöntik, hogy részt vesznek így benne. Létezik egy Nemzetközi BUDO Akadémia külföldön, ebben is tevékenykedem. Akkor a saját, Goju-ryu szövetségünk, amit vezetek. A sok tisztség és funkció ellenére én CSAK „karate embernek ” tartom magam, ha megkérdezik, mi a szakmám, azt mondom: karate edző vagyok. Ez teszi ki a tevékenységem nagy részét, ennek élek!
forrás: Gregor László
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Felkapott