Miskolc harmadik alkalommal rendezi meg a felnőtt magyar bajnokságot

2022. 12. 03. 11:35
Miskolc harmadik alkalommal rendezi meg a felnőtt magyar bajnokságot

Miskolc lesz a házigazdája a felnőtt országos bajnokságnak, amelyre december 7-e és 10-e között kerül sor, és az év utolsó fontos eseménye lesz.

A Magyar Ökölvívó Szövetség társrendezője a Hell Fight Küzdősport Egyesület az elmúlt években folyamatosan a legjobb tízben végzett a magyar klubok éves versenyében, míg 2021-ben már az előkelő hatodik helyen zárt a rangsorban.

Miskolc városa 1976. október 14-e és 17-e között rendezett első alkalommal magyar országos bajnokságot, amelyen 11 súlycsoportban zajlottak a küzdelmek. Miskolcnak 53 esztendőt kellett várnia arra, hogy az első felnőtt országos bajnokságnak otthont adhasson. Olyan klasszisok, nemzetközi szinten sikeres ökölvívók nyertek aranyérmeket azon az 1976-os eseményen, mint Orbán Sándor (51kg), Badari Tibor (57kg), Juhász László (63.5kg), Danyi Jenő (67kg), Rapcsák Mihály (71kg), és Pákozdi László (+81kg). A verseny erősségére jellemző, hogy az 1980-as moszkvai olimpián bronzig jutó Lévai István csak ezüstig jutott a negyvenhat évvel ezelőtti magyar bajnokságon.

Miskolc 1989-ben adott otthont a felnőtt magyar bajnokságnak második alkalommal, amelyre december 13-a és 16-a között került sor. Az 1989-es magyar bajnokságon robbant be az elitbe, az akkor 19 esztendős junior Európa-bajnok Kovács István, későbbi olimpiai bajnokunk, kétszeres Vb-, és Eb-aranyérmesünk. Kokó az 51kg-os döntőben az 1980-as olimpiai bronzérmes Váradi Jánost győzte le, és ez a magyar bajnokság nyitotta meg a későbbi sikeres felnőtt karrierjét.

Az 1989-es miskolci felnőtt bajnokságon az 1988-as szöuli olimpiai bronzérmes Isaszegi Róbert és az 1990-es évek klasszisa, Lakatos Pál hatalmas csatát vívott a 48 kilósok döntőjében. A finálé még előbbi sikerét hozta, de a bajnokság egyik legjobb összecsapását láthatta a miskolci közönség. A győztesek további névsora elképesztő volt 1989-ben, mindannyian nagy sikereket értek el a nemzetközi mezőnyben is: Bognár László (54kg), Szőke László (57kg), Szűcs László (60kg), Mizsei György (63.5kg), Szabó Lóránt (67kg), Bacskai Imre (71kg), Füzesy Zoltán (75kg), Hranek Sándor (81kg), Petrányi Zoltán (91kg), és Szikora István (+91kg).

Miskolc bokszéletében kiemelkedő eseménynek számított, hogy a város volt a rendezője az 1970-es, első alkalommal kiírt junior U21-es Európa-bajnokságnak. A magyar válogatott öt első helyezést gyűjtött be azon az eseményen, Gluck Péter (48kg), Kisnémeth Zoltán (51kg), Juhász László (60kg), Nemec Károly (63.5kg), és Réder József (+81kg) nyakába került aranyérem.

Dr. Ignácz Dávid, jegyző Miskolc Megyei Jog Város: - Miskolc szereti a sportot és sokadszorra bizonyít helyi rendezés terén. Megtiszteltetés, hogy városunk otthont adhat a felnőtt magyar bajnokságnak. Szeretettel várunk mindenkit a helyszínen!

Tóth Zsuzsanna főtitkár, MÖSZ: - Kivételes éven vagyunk túl, kivételes eredményekkel. Fiataljaink remek eredményeket értek el az utóbbi időszakban, elég, ha csak Gémes Levente ifjúsági világbajnoki ezüstjére gondolunk, most a felnőtteken a sor. Úgy vélem nagyszerű magyar bajnokság elé nézünk. Bízom benne, minél többen jönnek ki szurkolni kedvenceiknek, a nevezések alapján színvonalas összecsapások várhatók.

Siroki Norbert, Hell Fight Küzdősport Egyesület vezetőedző, Miskolc: - Minden az előzetes terveknek megfelelően alakul, felkészültek vagyunk az országos bajnokságra. Szeretnénk a lehető legmagasabb színvonalon megrendezni az eseményt, mivel Miskolc több, mint harminc éve nem rendezett országos bajnokságot. Szeretnénk megmutatni a város erejét, és igyekszünk jól is szerepelni. Sajnos Csóka Nándor sérülése nem jött rendbe, de négy minőségi ökölvívónk van, akik a végső győzelemre is esélyesek.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4108
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel