Mindent vagy semmit a Debrecennek?!

2011. 11. 16. 20:30
Mindent vagy semmit a Debrecennek?!

Szombaton, Aradon rendezik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság következő mérkőzést, amely a „B”-jelű csoportban sok mindenre választ adhat.

Debrecen - Török János 60 kgTörök János - Debrecen

A versenynapon az „Arad Motorul” a „Debrecen Thunders” csapatát látja vendégül, amely a magyar csapatnak az utolsó alapszakaszbeli mérkőzése lesz, vagyis nincs lehetőség a javításra, az erdélyi városban kell kivívniuk a továbbjutást. Hozzátéve persze, hogy nincs nagy gondban a múlt szombaton Kassán botló hajdúsági csapat, ám nagyon kellene a győzelem, nem csak a csoportelsőséghez, hanem a továbbjutáshoz is. Érdemes megnézni a tabellát, mert bár a Debrecen jelenleg vezeti a kvartettet, de mindössze két segédponttal.

A „B”-csoport pillanatnyi állása
1. Debrecen Thunders (magyar) 19 pont / 5 mérkőzés (45sp)
2. Timisoara Lions (román) 19 pont / 5 mérkőzés (43sp)
3. Galánta Kids (szlovák) 18 pont / 6 mérkőzés (38sp)
4. Arad Motorul (román) 14 pont / 4 mérkőzés (31sp)

A csoportban két mérkőzés van hátra, a szombati, valamint a december 9-én megrendezésre kerülő Temesvár – Arad párharc.

Ha szombaton a Debrecen nyer, akkor már biztosan továbbjut, csak az a kérdés, hogy az első vagy a második helyen. A két segédpontot ugyanis könnyedén ledolgozhatják a temesváriak, amennyiben a Debrecen-Arad meccs szoros végeredménye mellett ők nagyon megverik aradi riválisukat. Komoly gondban akkor sem lennének a debreceniek, ha kikapnak szombaton, ugyanis ebben az esetben csak akkor esnének ki, ha a záróforduló döntetlennel zárul a két román csapat között. Ismerve ugyanakkor a két romániai alakulat közötti feszültséget, az összecsapásuk igazi presztízsharcnak ígérkezik, ezért aligha fognak sportszerűtlenül eljárni.

A Debrecenieknek viszont egyre nagyon kell figyelniük: nehogy belefussanak egy igazán komoly (10 vagy több pontos) zakóba, mert akkor bárki nyeri szoros mérkőzésen december 9-i „román házirangadót”, a hajdúságiak leszorulhatnak a tabella 3. helyére. 

Szabó Sándor- Akárcsak Galántára, Aradra is győzni megyünk – jelentette ki határozottan Szabó Sándor, a hajdúságiak ügyvezetője. – A srácok Felvidéken is jól teljesítettek, nem sok hiányzott a sikerhez. Kemény csapat az Arad, de úgy érzem, elkaphatjuk őket. A legerősebb gárdát küldöm harcba, mindent meg fogunk tenni, hogy győztesen hagyjuk el az aradi szorítót.

A BoxingONE Championship hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el. Itt friss hírek és versenynaptár mellett tabella, fotó- és videógaléria várja az érdeklődőket. A bajnokság összefoglalóit a DigiSport csatorna sugározza.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5673
Fekete László ambiciózus tervei
12663
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
380
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3070
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel