Mike Tyson mégis ki fogja ütni Roy Jones-t!?

2020. 07. 27. 22:58
Mike Tyson mégis ki fogja ütni Roy Jones-t!?

Jeff Fenech szerint szeptemberben robbanni fog a "bomba".

Olyan jó formában van Tyson, hogy nem fogja tudni visszafogni magát.

Mint arról a monokli.com korábban már beszámolt, szeptember 12-én, Los Angelesben rendezik a Mike Tyson – Roy Jones Jr. nehézsúlyú összecsapást, melynek bejelentése után nyilvánosságra kerültek azok a részletek, amelyek sokaknak csalódást okoztak.

Kiderült, hogy a két korábbi világbajnok boxlegenda egy 8 menetes BEMUTATÓ mérkőzésen csap össze, a szokásosnál nagyobb, 12 unciás kesztyűkben, ráadásul az esemény felügyelő Kaliforniai Atlétikai Bizottság (CSAC) megtiltotta a kiütését – megállítják a meccset, ha túl „durva” a küzdelem. Arról viszont ellentmondásos hírek érkeztek, hogy használnak-e majd fejvédőt a veterán, 54, illetve 51 éves ökölvívók.

Lapunk a közösségi felületén „megszondáztatta” olvasóit, és bizony Magyarországon sem ezt várták Mike Tyson visszatérésétől, holott maga a legenda mindig is BEMUTATÓ mérkőzésről nyilatkozott. Persze az a fajta „hype”, ami Tyson-t az elmúlt hónapokban ismét az újságok címlapjára juttatta, egyértelműen a szurkolók fantáziálgatására épült. Mert ki ne akarná egy csúcsformában lévő Mike Tyson-t korunk legjobb nehézsúlyú ellen ringbe látni?! Persze, hogy mindenki... hiszen a videókon annyira gyorsnak, annyira erősnek látszik a nehézsúlyú legenda! Csak azt felejti el mindenki, hogy Tyson már 54 esztendős, és 15 éve visszavonult – nem beszélve arról, hogy megalázó vereségekkel búcsúzott a karrierjétől!

Hogy van-e esély Mike Tyson „rendes” visszatérésére, vagy legalább egy utolsó „rombolást” látni tőle? Kevés, de aktív korszakának utolsó edzője, az ausztrál Jeff Fenech kizártnak tartja, hogy a felek végig betartsák a szeptemberi mérkőzés szabályait!

Mike kiváló formában van, Roy állapota is több mint remek. Nehéz lesz tartaniuk a bemutató mérkőzés szabályait. Egy keményebb ütés, és azonnal indul majd a háború. Azt hiszem, hogy szegény Roy meg fogja érezni Mike valódi erejét, de nem szeretném, ha megsérülne! - fogalamzott Fenech.

Támogatónk a www.SamanSport.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2024
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
646
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel