Mészáros András vereséggel tért vissza

2011. 07. 01. 14:53
Mészáros András vereséggel tért vissza

Szerdán, Nyíregyházán rendeztek egy profibox eseményt, melyen öt év után először húzott kesztyűt – hivatalos mérkőzésen – a korábbi pehelysúlyú WBO interkontinentális bajnok Mészáros András.

A 30 éves ökölvívó egyből komoly ellenféllel, Nagy Istvánnal (17 győzelem – 9 vereség) csapott össze, és bár remekül küzdött, nagy csatában, 40-37 arányban alulmaradt. Mészáros új rekordja 15 győzelem és 2 vereség.

A Mészáros András érdekeit képviselő Nagy Lajos elmondása szerint Mészáros a veresége ellenére bizonyította, hogy érdemes folytatnia az ökölvívást, így a következő küzdelmére nem kell majd éveket várni.

A győztes Nagy Istvánnal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy július 22-én komoly címmérkőzésen bizonyíthat, ugyanis Olaszországban Floriano Pagliara (10 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen az IBF szövetség „mediterrán” övéért lép kötelek közé – nem esélytelenül!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel