Mesteredzővé avatták Dr. Kovács Lászlót

2013. 07. 17. 16:21
Mesteredzővé avatták Dr. Kovács Lászlót

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán végzettek avatása alkalmából tartott nyilvános ünnepi tanácsülésen adták át hétvégén a 2013-as Mesteredzői címeket. A TF, Dr. Bácsalmási Péter Atlétikai Csarnokában tartott ünnepségen öt szakember vette át a megtisztelő kitüntetést.

Mesteredzők 2013-ban

A Magyar Edzők Társasága, a Mesteredzői Kollégium 2013. május 16-i döntése alapján Mesteredzői címet adományozott a nemzetközi eredményekben megmutatkozó kiemelkedő sportedzői tevékenység elismeréseként öt sportszakembernek: Decsi Istvánnak (vívás), dr. Horkai Györgynek (vízilabda), dr. Kovács Lászlónak (ökölvívás), Kovács Sándor Pálnak (birkózás) és Virth Balázsnak (úszás).

Dr. Kovács László (ökölvívás)

Miután versenyzői pályafutása során súlyosan megsérült, egy ideig középiskolai tanárként dolgozott. Saját költségén létrehozta a Boksz-barátok Klubját, mely a mai napig sikeresen működő utánpótlás-nevelő szakosztály. Edzői tevékenysége során, irányításával és közreműködésével számos versenyzője ért el kiemelkedő nemzetközi szintű teljesítményt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség edzőtovábbképzéseinek fő szervezője, előadója. 2009 óta szövetségi kapitányi feladatot lát el. 2009-ben jelent meg az Ökölvívó ABC szakkönyve. Ez a könyv tartalmazza az alap-, közép- és felsőfokú edzőképzés kötelező szakirodalmát, tananyagát. 2013-ban az Ökölvívás Érdemrenddel tüntették ki.

a womanbox.hu írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20453
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6642
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2810
„Canelo” a vitathatatlan
2576
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel