Méltó környezetben ünnepeltek junior válogatottaink

2011. 07. 19. 18:49
Méltó környezetben ünnepeltek junior válogatottaink

A hazai ökölvívás felvirágzását várhatjuk, hiszen a junior korcsoport (15-16 év) legeredményesebb Európa-bajnokságát tudhatja maga mögött a harcos csapat! Az EB helyezettjeivel, valamint a válogatott kapitányával, Farkas Józseffel beszélgettünk a Ráday utcában, ahol az ökölvívás szentélyében, a Ring Presszóban látták vendégül a jövő nagy bajnokait!

Legendás profi és amatőr bokszolók relikviái varázsolták el a Junior válogatott tagjait, akik a keszthelyi EB és a Kazah VB között, jól megérdemelt pihenésüket töltik jelenleg. Mindenkit elvarázsol a hangulat, hiszen a Ring Presszóban, régen látott relikviák kerültek a nyilvánosság elé! Olimpiai arany érem, ökölvívó kesztyűk és ring kötél, hogy csak a gyűjtemény apraját soroljuk.
juniorok.jpgjuniorok - ring

A beszélgetést a kapitánnyal, Farkas Józseffel kezdtük, aki miután megcsodálta a falra aggatott milliónyi fényképet, el is kezdte beszámolóját!

- Remek EB-t tudhatunk magunk mögött! Az eddigi legsűrűbb EB volt ez tekintve, hogy 33 ország több mint 250 versenyzője képviselte országát a rangos keszthelyi eseményen! Összesen öt dobogós helyet sikerült szereznünk és a második legeredményesebb csapatként zártuk az EB-t az Oroszok mögött! Külön öröm hogy itt most szó sem volt arról, hogy valakit esetleg segített a hazai pálya, hiszen néhány esetben kifejezetten nehéz sorsolása volt a srácoknak! Hatalmas csapatmunka eredménye az, hogy ilyen jól szerepelt a csapatunk, hiszen mind Csötönyi Úrtól mind pedig a nevelő egyesületektől nagyon sok segítséget kaptunk. Az edzés munkába beleszólás volt a nevelő edzőknek, valamint az EB-n a sarokba is felkísérhették a versenyzőiket, ezért tartunk most ott ahol! Jövő héten utazunk Kazahsztánba a világbajnokságra, ahol hasonló szép eredményekkel zárhatunk! Jelenleg, a srácokkal pihenünk és nevelő jellegű foglalkozásokon veszünk részt, vízi csúszda parkot látogatunk, moziba járunk. A Rex kutyaotthon alapítvány előadást tartott a srácoknak, most pedig itt vacsorázunk. A srácok itt legalább láthatják, hogy miért érdemes küzdeniük!

A mester után a helyezett srácokkal beszélgettünk röviden.

Herczeg Norbert (KSC) az 54kg-os súlycsoportban szerzett aranyérmet úgy hogy az elődöntőben az Orosz válogatott legjobbját verte 17-10-re!

- Az első ellenfelem egy dán srác volt, akit már az első menetben KO-zni tudtam. A legnehezebb ellenfelem szerintem az orosz fiú volt, bár a török, akivel döntőztem szintén nagyon kemény riválisnak bizonyolt. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, remélem Kazahsztánban hasonlóan szép sikereket tudok elérni!

Hámori Ádám 75kg (Kőszeg Fittbox) nehéz ágra került, de sikeresen hozta az EB-t.

- Az első mérkőzésemen egy orosszal kezdtem, de jól ment a boksz így egy sima mérkőzésen 10-5-ös pontozással elvertem a srácot. A második meccsem nem indult ilyen jól, az ukrán ellenfelem az első menetben leütött, és rám kellett számolni, ennek ellenére végül 16-13-ra hoztam a mérkőzést. A döntőben egy grúzzal bunyóztam, akit végül 12-10-re tudtam megverni. – nyilatkozta Hámori Vlagyimir Klicsko festményének árnyékában!

57kg-ban Bársony Bernárd (Zugló) akaszthatott bronzérmet a nyakába.

- Egy török ellen kezdtem az EB-t, őt 13-7-re sikerült legyőznöm majd egy grúz ellenfél következett, akit a harmadik menetben TKO-val vertem! A következő ellenfelem a későbbi bajnok orosz versenyző volt. Nem tudtam vele mit kezdeni, egy fordított alapállású bunyós volt, hiába készültünk sokat Tatán a balkezesekre, nem feküdt ellene a bunyó 16-11-re végül kikaptam.

Az EB egyik legnagyobb hőse Sinkó Krisztián a 63kg-osok súlycsoportjában vitézkedett, az EB talán legnehezebb sorsolását kapta!

- Kemény volt a súlycsoportom és hát nehéz ágra is kerültem, egy litvánnal kezdtem, akit 11-4-re legyőztem, majd egy grúz versenyző következett, szívós harcos volt, de 16-7-re hoztam a meccset. Ezek után összekerültem egy orosz sráccal, akivel egy nagyon szoros meccset bokszoltam, amit 9-8 arányban nyertem meg. A döntőben egy örmény sráctól végül 12-9-re kikaptam, de a vezetőbíró ott tett nekem keresztbe ahol tudott…

A legnagyobbak között a +80kg-ban Komor László (DVSC) álhatott a dobogó harmadik fokára.

- Az első mérkőzésemet egy örmény sráccal kezdtem, nagyon nehéz szoros mérkőzés volt, 9-8 arányban azonban jobbnak bizonyultam. A második meccsemen már könnyebben vertem a Litván srácot 17-5-ös arányban aztán azonban belázasodtam! A meccs napján 39.5-ös lázzal ébredtem, amit 38.2-ig sikerült levinni. Dr. Jákó Péter az EB hivatalos doktora azonban nem engedte, hogy ringbe lépjek, így nem bizonyíthattam az orosz versenyző ellen.

Farkas József végül még megosztott pár gondolatot az EB-ről!

- Nagyon jó rendezésű és nagyon rangos esemény volt, egy új pontozási rendszert is alkalmaztak itt, ami szerintem bevált! Nagyon erős már most a mezőny, a döntőben szinte kivétel nélkül két kezes srácok jutottak be, akik a mérkőzéseik folyamán váltogatták az alapállásukat. Ebben a korosztályban még sosem voltunk ilyen eredményesek, és az annak köszönhető, hogy itt most csapatmunka folyik. Külön köszönet illeti Dr. Csötönyi Sándort és Dr. Kovács Lászlót is valamint minden edző kollégát, aki segítette a srácok felkészülését!

Még a srácok a vacsorájukat fogyasztották, csatlakozott hozzájuk Bedák Pál is, hazánk egyik kiváló profi ökölvívója!

- Szemán József tulajdonos örömmel szemlélte a srácokat és mesélt nekik 1-1 ereklye történetéről. Különösen büszke Erdei Zsolt festményére melyet hamarosan dedikálni is fog a kétszeres világbajnok!
ring-presszoring-presszo.jpg

Amennyiben valaki szeretné átélni azt a légkört, amelyet a legendák kesztyűinek kisugárzása jelent vagy csak meginna, egy sört Papp László vagy Mike Tyson árnyékában mindenképpen látogasson el akár egy meccsnézésre a Ring Presszóba a Ráday utcában!

Elérhetőség:
Tel: 215-23-66
E-mail: ringpub@gmail.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel