Mégsem zavar be Usyk a tervezett Joshua/Fury párharcba?

2020. 08. 04. 11:08
Mégsem zavar be Usyk a tervezett Joshua/Fury párharcba?

Nyaraláskor összefutottak - erről beszélt Joshua.

Joshua szerint Usyk nem fog bezavarni a mérkőzésükbe.

Tervezik a Tyson Fury – Anthony Joshua párharcot, s a tervek szerint már jövő nyáron megrendezik a nehézsúlyú világbajnokok első összecsapását, melyből – a kiszivárgott megállapodás szerint – kettőt is terveznek.

A bunyósoknak ugyanakkor vannak még „kötelező feladataik”, mielőtt a szabályok értelmében összecsaphatnának az összes jelentős (WBC/WBO/WBA/IBF) övért; Furynak előbb Wilderrel, majd Whyte-tal kell meccselnie, míg Joshua számára Pulev és Usyk a kötelező feladat. Ha nyernek, akkor csaphatnak össze.

Pár hete a két bunyós a spanyolországi Marabellán nyaralt, s teljesen véletlenül összefutottak. Az ott elhangzott beszélgetésről árult el részleteket Anthony Joshua (23 győzelem, 1 vereség).

joshua-and-fury

Tudtam, hogy találkozni fogunk, mert már az ismerőseim belefutottak az ő ismerőseibe. A kikötő meg elég forgalmas, úgyhogy borítékolható volt a találkozás. Normális emberek vagyunk, nem kerüljük a nyilvánosságot. Én sétáltam, ő vezetett. Azt mondta, hogy „ne veszítsek Pulev ellen”.Én erre, hogy „ilyen hülyeséget hogyan mondhatsz?!”. Megkérdezte ez után, hogy „még kell-e karcolnom Usyk-kal”. Erre azt feleltem, hogy „Nézd Tyson, ha tudunk harcolni, akkor nem kell aggódunk Usyk miatt. Viszlát jövőre!” Elköszöntem a feleségétől, ő gázt adott, és ennyi volt. - fogalmazott Anhony Joshua.

Érdekes, hogy kizárólag az ukrán Oleksandr Usyk a zavaró tényező, hiszen Dillian Whyte is ott van a képletben, mint a WBC elrendelt kihívója... talán mégsem csak pletyka volt, hogy Fury-t „franchise” bajnokká fogja tenni a WBC, amennyiben ismét legyőzi Wildert?!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4109
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel