Megkezdődött a budapesti ifjúsági ökölvívó világbajnokság

2018. 08. 21. 16:35
Megkezdődött a budapesti ifjúsági ökölvívó világbajnokság

Remek magyar rajt: három hazai siker!

Barbosu, Matesz és Ambrus is győztesen hagyta el a Duna Arénában felállított szorítót.

Kedd délután megkezdődött az ifjúsági korú ökölvívók budapesti világbajnoksága, amelyen a magyar színeket tizennyolcan képviselik.

A 17-18 évesek csúcseseményének a Duna Aréna ad otthont, melynek a lefedett úszómedencéjére ráépített két ringben tizenegy napon át a hivatalos adatok szerint 65 ország 359 bokszolója lép a kötelek közé.

A nemzetközi sportági szövetség, az AIBA történetében ez a hatodik ifi vébé, de most első alkalommal koedukált, vagyis ezúttal először bonyolítják le egyidőben és ugyanazon a helyszínen a fiúk és a lányok korosztályos világvetélkedőjét. A tíz-tíz súlycsoportban zajló küzdelmek végén nemcsak érmeket kapnak a legjobbak, hanem véglegessé válik az is, kik vehetnek részt az októberi ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

A hazai tehetségek közül kilenc fiút és ugyanennyi lányt felvonultató eseményen legalább két érmet vár Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, aki elmondta, örök optimistaként bízik benne, hogy a medálok között arany is lesz.

A világbajnoki címre a legesélyesebb a 49 kilós Bernáth Attila, aki az idei olaszországi korosztályos Európa-bajnokságon győzött súlycsoportjában.

matesz-viktoria_aiba_youthMatesz Viktória akcióban

A mai eredményekről röviden: Barbosu Konstantin Tibor a marokkói Jaszin el-Uarz elleni jutott tovább a 69 kilósok mezőnyében.

A meccs elejét mindenképp mi vittük, a második részt talán ők, emiatt lehetett a megosztott pontozás. Tibi szépen hozta a bal horgokat és a bal-jobb kombókat, amiket kértem, de néha kicsit magára húzta ellenfelét. Várjuk a következő meccset, ilyen egy jó kezdet! - értékelte Barbosu mérkőzését Balzsay Károly.

A nőknél Matesz Viktória és a tajvani Tao Jing-jo 57 kilós párharca végén is a magyar két lendült magasba, ahogyan Ambrus Viktória és az algériai Feroum Feriel (69 kg) csatáján is hazai diadal született.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9281
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7478
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6251
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4697
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel