Mégis lesznek egyeztetések Canelo és GGG harmadik mérkőzéséről

2019. 11. 12. 15:17
Mégis lesznek egyeztetések Canelo és GGG harmadik mérkőzéséről

Minden bizonytalan, de Eddie Hearn megpróbálja összehozni.

Jövő szeptemberben lehet.

Noha a világsztár Saul „Canelo” Alvarez (53 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) többször kijelentette, hogy már nem jelent számára kihívást ismét megküzdeni Gennady Golovkin ellen, ugyanakkor a mexikói is nyitva hagyott egy kiskaput – amennyiben a küzdelemért rendesen megfizetik, hajlandó újra bokszolni. Azt nem tudjuk, hogy milyen összegre gondolt „Canelo”, ám tudni kell, hogy az alap fellépti díja 35 millió dollár, vagyis ehhez képest kell „rendesen megfizetni”.

Szintén tudni kell, hogy Golovkin azért kötött megállapodást Eddie Hearn promóterrel, valamint a DAZN streaming vállalattal, hogy létrejöhessen a harmadik párharc, melyre egyébként „Canelo” promótere, Oscar De La Hoya ígéretet is tett. Igaz, utóbbin az ökölvívó nagyon kiakadt.

Gennady Golovkin (40 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) október elején szerezte meg az IBF középsúlyú vb-övet Sergiy Derevyanchenko (13 győzelem, 2 vereség) legyőzésével, ám mivel betöltetlen címet szerzett meg, először egy kötelező címvédésen kell részt vennie a lengyel Kamil Szeremeta (21 győzelem, 1 vereség) ellen.

Eddie Hearn elmondása szerint a kötelező címvédésre 2020. februárjában (esetleg március) kerülhet sor, majd ezt követhetné a most még teljesen bizonytalan „Canelo” elleni párharc, gyaníthatóan szeptemberben. Persze ha sikerül „Canelo”-t érdekelté tenni a küzdelemben, és sikerül a súlycsoportban is megállapodni.

És hogy miért biztos, hogy lesznek egyeztetések a párharcról: mert a mindkét bunyós meccseinek közvetítési jogát birtokoló DAZN akarja a mérkőzést!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel