Meghalt a WBF, éljen a WBF? - avagy a kicsik nagy csatája

2009. 11. 10. 13:51
Meghalt a WBF, éljen a WBF? - avagy a kicsik nagy csatája

Áll a bál a WBF haza táján, ugyanis a szövetség lényegében kettészakadt. A bokszvilágot ugyan nem rázza meg a hír, ám mivel ennél a szövetségnél sok magyar szerzett övet az elmúlt öt évben, néhány sorban érdemes foglalkozni a témával.

A WBF-et 1988-ban hozták létre, és World Boxing Federation (Bokszvilág-federáció) néven működött, ám 2004-ben egy hibás döntésük után elvesztett kártérítési per eredményeképpen megszüntették saját magukat, hogy aztán a tagok egy új szervezetet hozzanak létre.

Ez volt az új WBF, amely a Word Boxing Foundation (Boksz-világalapítvány) névre hallgatott. A régi és az új szövetség között lényegében csak egy szó különbözött, tetejébe még a logójukat sem változtatták meg.

Az új szervezet ausztráliai székhellyel alakult meg, Mick Croucher vezetése mellett, de a WBF címekért az elmúlt években főleg Dél-Afrikában bokszoltak, ahol Howard Goldberg öregbítette a szövetség hírnevét, de az európai irányvonal is igen erős volt Olaf Schröder révén. Magyarországnak Kótai Mihály, Matolcsi Jázsef, Nagy József és Hidvégi György személyében négy világelsője is volt ennél a szervezetnél.

A történet sodrása idén október végén változott meg, amikor Francois Botha németországi címvédése kapcsán az összes európai és afrikai funkcionárius találkozott, és nagy egyetértésben a World Boxing Federation felélesztése mellett döntöttek, egyszersmind kiléptek a World Boxing Foundation-ből, ahol lényegében csak a régi elnök és kevésbé jelentős aktivitású holdudvara maradt.

A régi-új szövetség elnöke Howard Goldberg lett, aki Olaf Schröderrel gyorsan munkához is látott, ugyanis kiválásuk óta már hat vb-meccset kötöttek le. Természetesen a régi-új szövetség ugyanazokat a bajnokokat ismeri el, mint a másik, így például Francois Botha legközelebb már a World Boxing Federation bajnokaként lép ringbe.

A kiürült szervezet elnöke természetesen hevesen tiltakozik a WBF rövidítés használata ellen, és kész beperelni az újjáalakult szövetséget a védjegyei védelme érdekében.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel