Megállítanák a grúz „inváziót”

2014. 09. 17. 14:38
Megállítanák a grúz „inváziót”

Na most aztán lesz lehetőségük arra a magyar bunyósoknak, hogy kiismerjék a grúz stílust.

Na most aztán lesz lehetőségük arra a magyar bunyósoknak, hogy kiismerjék a grúz stílust – ha egyáltalán létezik olyan, hiszen tudjuk, minden ökölvívó önálló egyéniség, önálló stílussal.

Ettől azonban még tény, hogy Baranyi Richárd, Bedák Zsolt és Kelemen Balázs is grúz ökölvívó ellen lép kötelek közé a Ferobox Event szentesi gáláján.

„A felkészülésem legfontosabb része az volt, hogy az állóképességemet növeljem, és fizikailag beleerősödjek a félnehéz súlycsoportba. Úgy érzem, jó állapotban vagyok. Az ellenfelemről (Paata Aduashvili; 15-5-2) tudom, hogy alacsonyabb és balkezes. Nemcsak hogy oda kell figyelnem rá, de meg kell oldanom ezt a feladatot is” – mondta Baranyi Richárd, akihez hasonlóan ideális körülmények között készült Bedák Zsolt is.
Bedák ZsoltBedák Zsolt
Pontosabban majdnem. „Edzőmnek, Erdei Zsoltnak sajnos közbejött egy térdműtét, de a felkészülésemet ez nem akadályozta, mert így is ott volt mellettem az edzéseken, és irányította a munkámat. Az ellenfelemet George Gachechiladzét jól ismerem –nem is értem, hogy nyilatkozhatta azt a grúz sajtóban, hogy az első meccsünkön szerencsém volt azzal az egy ütéssel a 10. menetben,- utóbbi meccsünket nézve újra izgalmas mérkőzésre számítok, és ismét győzni fogok! ” – nyilatkozta Bedák Zsolt

Kelemen BalázsA WBO világranglista nyolcadik helyezettjeként kötelek közé lépő Kelemen Balázs legalább annyit foglalkozott a mentális felkészüléssel, mint a fizikaival, így most tökéletes állapotban érzi magát.

„Nagy hangsúlyt fektettünk a mentális felkészülésemre. Sok relaxációs gyakorlatot végeztem szabadidőmben. Természetesen felkészültem az ellenfelemből (Robison Omsarashvili, 15-7-3) is, jó néhány meccsét megnéztem, amelyekből kiderült, hogy igazi harcos. Nagy tűzijátékra számítok. De nekem lesz nagyobb a tűzerőm!” – mosolygott Kelemen Balázs.

A szentesi rendezvényt az M1 élőben sugározza szeptember 20-án, 21:30-as kezdéssel.

a Felix Promotion sajtóközleménye, www.ferobox.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel