Még nem dőlt el, lesz-e Erdei Zsolt-gála Budapesten

2009. 04. 10. 12:28
Még nem dőlt el, lesz-e Erdei Zsolt-gála Budapesten

Noha már hónapok óta úgy tudjuk, hogy augusztus 22-én, Budapesten bokszol Erdei Zsolt (30 győzelem – 0 vereség) és Balzsay Károly (20 győzelem – 0 vereség), ám a hamburgi istálló sajtófőnöke, Christof Hawerkamp mindezt még nem tudta megerősíteni a Bors nevű napilapnak, pedig információink szerint a helyszín is lefoglalásra került.

Erdei und Kohl

Hawerkamp arra a „Madár” nyilatkozatra is kitért, miszerint a magyar klasszis anyagilag gyenge ajánlatot kapott a tervezett Garay elleni címegyesítő küzdelemre.

– Semmi nem biztos még, folynak a tárgyalások. Az sem dőlt el, hogy lesz-e Budapesten gála, s az sem, hogy Garayjal bokszol-e Erdei. Folynak a tárgyalások, de csak akkor lesz bizonyosság, ha a szerződéseken megszárad a tinta. Mivel nem voltam ott Zsolt és a promoter, Klaus-Peter Kohl tárgyalásán, így nem tudom, mi volt az ajánlat, de az tény: nálunk a pénzügyekről nem szokás nyilvánosan beszélni – gyakorolt „építő jellegű” kritikát a kommunikációs szakember.

– Hogy kié lesz a főmeccs, azt is csak a promoter tudhatja, de Ina Menzerrel kapcsolatban csak annyi bizonyos, hogy május 2-án bokszol, távolabbra nem látunk.

A fentiekhez Erdei annyit tett hozzá, korábban is előfordult már, hogy a németeknek nem tetszett az őszintesége. – Csakhogy én nem szeretek hazudni: kérdeznek, válaszolok – mondta Madár.

– Sajnos még semmi sem biztos a következő meccsem kapcsán, nincs ellenfél és helyszín sem. Egyébként már sikerült több pénzt kiharcolni az Universumnál, amely még mindig jóval kevesebb, mint legutóbb, ám hajlok rá, hogy elfogadjam. Elvégre válság van...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel