Máté Ádám: a negatív kritika csak doppingol

2012. 04. 11. 14:08
Máté Ádám: a negatív kritika csak doppingol

Igencsak megosztó egyéniség Máté Ádám (4 győzelem – 0 vereség), a fiatal soproni nagypehelysúlyú ökölvívó, hiszen a magabiztosságából fakadó „nagyszájúság” Magyarországon nem divat. Pedig a „duma” ugyanúgy a profi boksz része, tőlünk nyugatabbra, feltéve, ha a ringben nyújtott produkció sem hagy kívánni valót.

Máté még veretlen a profi között, és nagyon magabiztosan nyilatkozik a jövőjét illetően. A 21 éves fiatalember nemrég került „át” a Profibox Promotion vállalkozáshoz, melynek színeiben – saját súlya felett bokszolva – egy hete át is esett a tűzkeresztségen. De hogy kötött ki Petrányi Zoltán cégénél? 

Máté Ádám„Mikor lejárt a hárommeccses próbaszerződésem a Felix Promotionnel, úgy volt, hogy jó barátom Giuseppe Lauri fog promótálni, de ez nem jött létre, mert Bepének megvannak a gondjai a saját karrierje építésében is. Így rizikós lett volna az együttműködésünk” – kezdte Máté. „Petrányi Zolinak ismerem a munkásságát a múltból és a jelenben is. Jelenleg Magyarországon nincsenek nagy gálák, tévék sajnos, amik ismertebbé tennék a hazai ökölvívókat, de van Petrányi Zoltán, aki nagy fejlődést hozott a Magyar bokszba a GFC gálák megrendezésével. Megkerestem Zolit és megbeszéltünk egy találkozót Pesten, ami nem jött össze először, másodszorra pedig már úgy mentem, hogy a megbeszélésünket egybekötöttük egy mérkőzéssel. Megállapodtunk, hogy építi a karrierem, ezzel együtt vállalja a menedzselésem.”

Petrányi Zoltánnak bizonyára kapóra jött, hogy egy ilyen remek képességű ökölvívó csatlakozott a csapatához, hiszen a legközelebbi „Gentlemen Fight Club” gálán (június 10, Ramada Pláza Hotel) egy könnyűsúlyú tornát rendez, melyen természetesen elindítja mostani írásunk főszereplőjét is.

„Csak az első lépés a négyes torna megnyerése, de év végén szeretnénk egy interkontinentális bajnoki övet is megszerezni. Megegyezésünk is hosszú távra szól, ami bizonyítja, Zoli terveit velem és a boksszal kapcsolatban. Közel egy éves kihagyás után Zoli összehozott egy meccset, egy elég rutinos, dörzsölt, sok meccset megvívott öklöző ellen. Lakatos Károly (11-34-1) elég jó ellenfélnek bizonyult, abban a tekintetben, hogy nem adta meg magát és így nagy küzdelemre kényszerített. Nagy volt a ring rozsdám, amire nem számítottam és többször mikor keményen eltaláltam nem mentem rá, így időt hagyva a regenerálódásra. Minél több meccset szeretnék vívni idén, hogy lerázzam magamról a ring rozsdát és minél több tapasztalatot gyűjtsek az igazán nagy csaták előtt.”

Természetes, hogy a mindig magabiztosan nyilatkozó ökölvívót a GFC gála esélyeiről is megkérdezzük…

„A négyes tornával kapcsolatban nem tölt el nagy aggodalom, hiszen Kanalas Dávidot amatőrben már simán vertem, Vass Árpád, aki a riválisok közül a legrutinosabb, egyben ő követi el a legnagyobb hibákat a szorítóban… ellenem ez meg is fogja bosszulni magát. Mizsei György, ő egy fiatal és ügyes bokszoló, de sajnos, ha velem kerül össze, rá kell jönnie arra, hogy az ökölvívás nem egy „leányálom”. Nagy elánnal készülök a tornára és már előkészítettem az öv helyét a szobámban. Várom a negatív hozzászólásokat, mert ezek engem csak segítenek és éltetnek.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel