Marquez és Katsidis felkészült

2010. 11. 24. 20:26
Marquez és Katsidis felkészült

Szombat éjjel Las Vegasban rendezik a Juan Manuel Marquez – Michael Katsidis összecsapást a WBA/WBO egyesített könnyűsúlyú világbajnoki címéért. Már mindkét harcos a mérkőzés helyszínén tartózkodik, és a közös fotó után nyilatkoztak az újságíróknak.

„Kemény edzőtáboron vagyok túl, és sok ember tudja, hogy testvérem halála miatt voltak spekulációk a mérkőzés elmaradásával kapcsolatban” – mondta Katsidis (27-2). „Kemény felkészülés volt, de mint mindenki tudja, ezt nem lehet lazára venni. Azért vagyok itt, hogy győzelemmel zárjam ezt a nehéz időszakot.”

„Először is, tapsot érdemel Michael Katsidis, mert testvére halála után is vállalta a mérkőzést” – jelentette ki Marquez (51-5-1). „Mindenki tudja, hogy Katsidis erős bokszoló, és igazi harcos. Mindazonáltal én is keményen felkészültem. Ennél többet nem kell mondanom. Készen állok arra, hogy egy nagy küzdelmet mutassak be a szurkolóknak.”

A mérkőzést vasárnap hajnalban a SportTV élőben közvetíti.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32778
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel