Már hét magyar továbbjutott a Bocskai második napján

2016. 02. 04. 19:00
Már hét magyar továbbjutott a Bocskai második napján

A Debrecenben zajló 60. Bocskai István ökölvívó emlékverseny második napján több szép és esetenként váratlan magyar győzelemnek is tapsolhatott a közönség.

52 kg-ban az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándornak szerencséje volt a sorsolással, mert a végső győzelemre messze nem esélyes jordániai Adujajeh Mohamed Adnant kellett legyőznie. A miskolci öklöző hozta is a kötelezőt és 3-0-al lépett tovább, már a harmadik meccsére készülhet.

Jóval többet követelt ellenfelétől a marokkói Rabii Hamza. A tavaly Bocskait nyert hajdúsámsoni Varga Miklós (60 kg) állta a sarat vele szemben és 3-0-al zárta a meccsét.

Ugyanilyen arányban verte gőzmozdonyszerű stílusával Nyéki Georgián a koszovói Ererasi Nikollt, akire az összecsapás elején számolt is a mérkőzésvezető.
Bacskai Balázs és Erdei ZsoltBacskai és Erdei
A 69 kg-ban tanári módon öklözött az Erdei Zsolt keze alatt dolgozó, korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázs (Vasas-Süllős). Igaz, ellenfele, a mauritiusi Jean Luc David nem tartozik a klasszisok közé és csak a kiütést kerülhette el, de a 3-0 arányú vereséget nem.

Harcsa Zoltán (Vasas-Süllős). a 75 kg-ban már a második mérkőzését nyerte, imponáló módon érvényesítve a német Radovan Denis-sel szembeni tudását. A férfias küzdelmet hozó, nyílt mérkőzésen azonban nem a hazai pályának volt köszönhető a 3-0 arányú különbség.
Harcsa Zoltán
Mint ahogy reális volt Sávoly Gergő meglepetés sikere is a 91 kg-ban. Pedig a dagesztáni születésű, de tavaly már azerbajdzsáni színekben Európa Játékokat nyert Abdullajev Abdulkadir a világ egyik legkomolyabb ütőerővel rendelkező öklözője. A 20 éves MTK bunyós felvillanyozta a közönséget, mely belehajszolta a győzelembe a magyar versenyzőt.

A debreceni közönség legnagyobb örömére a versenyzőjük, Nagy Bence (91 kg) is győztesen hagyhatta el a ringet,a pontozók 2-1-es pontozással őt látták jobbnak Almatbouly Ihabbal szember (Jordánia).

Az esti programban ringbe lép még Hegyi Barnabás (75 kg), Hámori Ádám (81 kg).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel