Már bemelegít Froch és Abraham

2010. 11. 15. 21:39
Már bemelegít Froch és Abraham

Jövő szombaton, Helsinkiben rendezik a „Super Six” torna következő küzdelmét, az Arthur Abraham – Carl Froch meccset, melyről az angol bokszoló promótere, Mick Hennessey azt állítja, hogy „az évtized összecsapása lehet”.
A meccset a „Super Six” torna keretein belül rendezik, ám a mérkőzésnek külön is van tétje, nem csak az elődöntőbe jutás: a győztes a WBC nagyközépsúlyú világelsője lesz.

Érdekesség, hogy mindkét bunyós az eddigi utolsó meccsén mondott búcsút a veretlenségének: Abraham kalandja Andre Dirrell ellen leléptetéssel zárult, míg Froch szoros meccsen, pontozással maradt alul Mikkel Kesslerrel szemben.

Froch (26-1) a sajtótájékoztatón egy kicsit odapiszkált Abrahamnak, hiszen az örmény-német klasszist a mérkőzés nagy részében szinte leiskolázta Dirrell, akit viszont Froch egy éve le tudott győzni. Froch azt is hangsúlyozta, hogy ő igazi, erős nagyközépsúlyú, miközben Abraham még mindig középsúlyú, aki csak két meccse váltott kategóriát.

„Nem akarok olyanokat mondani, mint Carl Froch. Majd a ringben kifejtem a mondanivalómat” – reagált tömören Abraham (31-1).

a profibox.hu írása

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5702
Fekete László ambiciózus tervei
12745
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
404
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3074
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel