Majkával hangol Tomi Kid

2013. 03. 23. 10:14
Majkával hangol Tomi Kid

Tomi Kid bevonuló zenéjét két éve Majka írta, és a klipforgatáson is együtt vett részt az ökölvívó és a rapper.

A Ferobox Event első bokszgáláját ma rendezik Szentesen, a visszatérő Bedák Zsolton kívül ringbe lép a felvidéki magyar Kovács Tamás, azaz Tomi Kid is.

A 21 profi mérkőzésén veretlen ökölvívó már WBO Európa-bajnoki övért is bunyózhatott, annak a Rácz Félixnek köszönhetően, aki most a Feroboxnál is egyengeti az útját. Korábba a WBF vb-övét is begyűjtötte.

Bár Kovács bokszolt már magyar közönség előtt, mégis különleges lesz számára a szentesi gála.

– Rengeteget jelent ez nekem, hiszen én szlovákiai magyar kisebbség vagyok. Nagyon szeretem Magyarországot, sokat já­-rok ide, és barátaim is vannak itt bőven. 

Az ökölvívó más irányba is bontogatja a szárnyait, a nemrég megjelent Fegyencedzés című könyv elkészítésében ő is közreműködött. De a zene sem áll távol tőle, bevonulós zenéjét többen ismerhetik, hiszen Majoros Péter, azaz Majka írta a számot.

– A Facebookon keresztül ismerkedtünk meg, mert bevonuló zenére volt szükségem. Azonnal válaszolt a megkeresésre. Elküldtem, hogy milyen számokat szeretek, ő pedig írt nekem egyet. Utána eljött a klipforgatás, ami óriási élmény volt számomra. A mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Tomi Kid a mai mérkőzésen győzelmet vár magától, célja pedig nem csak az, hogy nyerjen, hanem az is, hogy megismerje és megszeresse őt a magyar közönség. (Bors)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8419
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6817
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6394
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6180
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel