Magyarországon táborozott a kick-boxos világelit

2018. 08. 10. 10:40
Magyarországon táborozott a kick-boxos világelit

Két héten keresztül Csongrádon okult és oktatott a kick-box sportág színe-java.

A szemináriumokra 12 országból érkeztek sportolók, 140-en vettek részt a napi háromszori edzéseken.

Két héten keresztül Csongrádon okult és oktatott a kick-box sportág színe-java, amelyet a világ egyik legeredményesebb klubja, a magyar Halker-Király Team látott vendégül. A csepeliek július végétől rendezték hagyományos nemzetközi pointfighting edzőtáborukat, ahol magyar világbajnokok tanították a résztvevőket, egy hétre rá pedig a light-contact és kick-light szabályrendszerek világelitjébe tartozó külföldi instruktorok adták át tudásukat.

Már húsz éve járnak Csongrádra, és ez volt immár a 12. nemzetközi pointfighting táboruk – számolt be a Halker-Király Team vezetője, Király István.

A szemináriumokra 12 országból érkeztek sportolók, 140-en vettek részt a napi háromszori edzéseken, és olyanoktól tanulhattak, mint a – visszavonulását a hetekben bejelentő – tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt, a kilencszeres vb-első Jároszkievicz Krisztián vagy éppen a jövő nagy ígérete, a tavalyi budapesti vb-n páratlan módon négy aranyat nyert Veres Roland. Nem csoda a nagy érdeklődés, hiszen a csepeli klub bő egy évtizede a földkerekség legeredményesebb egyesülete a sportág pointfighting szabályrendszerének világversenyein.

Augusztus elején újabb tábor következett, ahol a light-contact és a kick-light csínját-bínját lehetett elsajátítani. Itt hét-nyolc külföldről érkezett instruktor – csupa kick-box és taekwondo világbajnok – adta át tudását a két szabályrendszer iránt érdeklődőknek.

Közel 250 embernek adtunk otthont és lehetőséget a világszínvonalú tréningekre két hét alatt. Évről évre egyre sikeresebbek ezek az edzőtáborok, és nagyon úgy néz ki, hogy még mindig nő az érdeklődés irántuk. Bízunk benne, hogy a jövőben is el tudjuk majd látni ezt az egyre nagyobb igényt. – büszkélkedett Király István.

A hetedik dan fokozattal rendelkező kick-box mesteredző-szakedző, aki a magyar és az európai szövetségnek is alelnöke, arról is beszámolt, hogy klubjának legjobb fiatal versenyzői összességében maratoni, négyhetes felkészülésen vesznek részt.

Július második felében klubunk saját edzőtáborával kezdődött a munka, azt követte a két nemzetközi tábor, ahol a világ legjobbjaival mérhették össze tudásukat sportolóink. A negyedik héten pedig a magyar utánpótlás válogatott pointfighting versenyzői jönnek majd ide. Az elsődleges cél a szeptemberi korosztályos világbajnokságon való minél jobb szereplés.

Király István azt is elmondta, hogy az őszi felnőtt Európa-bajnokságokon továbbra is dominálni akarják a nemzetközi mezőnyt. Emellett ki-kikacsintgatnak a ringes szakágak felé is, szeretnének ott is meglepetéseket okozni majd.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel