Magyarország nyert a kempo világkupán

2015. 03. 12. 08:34
Magyarország nyert a kempo világkupán

Az Óbudai Jutsu Kai Kan SE bizonyult a legjobb csapatnak a XIII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupán, Százhalombattán. A hétvégi versennyel egy időben és helyen tartották a WMMAA-bajnokság 1. fordulóját.

Hat ország, több mint ötven egyesület, négyszáznál is nagyobb indulói létszám, és ezeregyszáz feletti nevezés: egy kis számmisztika, ami jellemezte az idei XIII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupát, valamint az MMA Világszövetség magyar bajnokságának 1. fordulóját.

A pénteki megnyitó alkalmával 7. dan fokozatot adományoztak a honi kempo stílusok vezetői Várszegi Rudolf mesternek, a kempo harcművészet meghonosításában végzett kimagasló munkájáért.

A torna első napján a technikai kategóriákat bonyolították le, szombaton viszont már a küzdelmi számok voltak programon. Ekkor több mint hatszáz mérkőzést rendeztek, ami rekordnak bizonyult a viadal történetében. Vasárnap további küzdelmek - köztük a full contact kategóriák -, valamint az MMA-bajnokság párharcai szórakoztatták a nézőket.

Utóbbi indulóinak a mostanin kívül még a gyulai selejtezőn, valamint a nyáron rendezendő budapesti döntőn lesz lehetőségük bekerülni a magyar válogatottba. A WMMAA Európa-bajnokságot szeptemberben, Bukarestben, a világbajnokságot pedig novemberben, Prágában tartják.

Az összesített egyéni eredmények alapján a kempo világkupa csapatversenyét az Óbudai Jutsu Kai Kan SE nyerte, megelőzve a szigethalmi Dojo Lovász SKE-t, és a román Aladin Hero Team-et.

A csapatverseny végeredménye (1-10. hely):
1. Óbudai Jutsu Kai Kan SE
2. Dojo Lovász SKE
3. Aladin Hero Team (Románia)
4. Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE
5. Asia Budo Center (Szlovákia)
6. Kong Sao (Lengyelország)
7. Mad Max Kempo Dojo
8. Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia
9. Csepeli Pitbullok
10. Firewolf

Országok közötti sorrend:
1. Magyarország
2. Románia
3. Szlovákia
4. Lengyelország
5. Németország
6. Oroszország

A kempósok világbajnokságát április 27. és május 3. között rendezik Törökországban, ahol a többek között ezen a világkupán legjobbnak bizonyult harcosok képviselhetik hazánkat. Az Európa-bajnokságnak Magyarország lesz a házigazdája december 2-7. között.

A XIII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupa, valamint a WMMAA-bajnokság 1. fordulójának részletes egyéni és csapat eredményei megtekinthetőek a Magyar Kempo Szövetség hivatalos weboldalán, a www.hungariankempo.hu címen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5663
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel