Magyar vér folyik az ereiben

2010. 08. 12. 12:44
Magyar vér folyik az ereiben

Az önmagát magyarnak valló svéd thai-box Európa- és világbajnokra, Dániel Éliásra szeptember 11-én fontos mérkőzés vár, szűkebb pátriájában, Kristianstadban Mattias Karlssonnal csap össze. A gála további magyar vonatkozással is bír, a másik főmeccsen Paulovics Máté Joel Larsson ellen veszi fel a harcot. A felkészülése egy részét Budapesten végző Dániel Éliással egy Re-Gym-edzés után beszélgettünk.

Éliás Dániel.jpgÉliás Dániel.jpg

- Jó volt az edzés – jelentette ki tökéletes magyarsággal, ám fáradtan, a Svédországban élő magyar nemzetiségű Dániel Éliás a Re-Gym harcosaival közösen elvégzett tréning után. – Ha az ember új közegbe kerül, megújul, új technikákkal, látásmóddal szembesül, mindig lehet valamit tanulni. Ha sokáig ugyanazokkal az emberekkel gyakorolsz, ugyanaz a közeg vesz körül, könnyen belefásulhatsz. Amikor csak lehetőség van rá, szívesen megyek más helyekre edzeni. Nagyon élvezem a magyar gyakorlásokat, itt inkább a technika dominál. Rehák György nagyon élvezetes, technikailag magas szintű edzéseket tart, ezeket nagyon szeretem. Kitűnő partnerekkel szpárringolhattam, Birics Tamás és Vörös Roland is felkészült fighter. A magyarországi tartózkodásom alatt napi egy edzést végeztem, felépítő fázisban vagyok, szeptember 11-én, egy svédországi gálán lépek kötelek közé, otthon már napi két alkalommal tréningezek.

Éliás Dániel.jpgÉliás Dániel.jpgÉliás a Re-Gym főnökével, Rehák Györggyel egy hollandiai edzőteremben ismerkedett meg, azóta többször látogatta már, hol egyedül, hol tanítványaival a magyar klub gyakorlásait. A magyar-svéd fiú egyik legnagyobb tehetségünkkel, Szűcs Barnával is jó barátságban van, együtt vettek részt az It’s Show Time thaiföldi reality show-jában.

A kitűnő sportember az edzések mellett magyarországi rokonait is végiglátogatta, s még egy kis bulizás is belefért az idejébe. – Nagyon szeretek Magyarországon lenni, magyarnak tartom magam, magyar vér folyik az ereimben. Svédországban élek, de nagyon fontosak számomra a gyökereim, úgy neveltek a szüleim, hogy soha ne felejtsem el, honnan jöttem!

Dániel Éliás szeptember 11-i kristianstadi fellépésén 72,5 kilogrammban, thai-box szabályrendszerben (könyökös nincs), 5x3 percben a négyszeres svéd bajnokkal, Mattias Karlssonnal ütközik. – A városban élek, ezért nagyon fontos számomra a meccs. Keményen készülök, szeretném, ha jól sikerülne, s győzelmet aratnék. Paulovics Maté az egyik tanítványommal, a nehézsúlyú Joel Larssonnal csap össze, jó meccsre számítok kettejük küzdelmén.

Svédország számtalan kitűnő sportolót tudhat magáénak, a legnagyobb királyok a jéghokisok, de a futballisták, atléták, asztaliteniszezők és az úszók is nagy népszerűségnek örvendenek. Éliás Dániel sem panaszkodhat. – Aki figyelemmel követi a küzdősportokat, az ismer engem. De lakóhelyemen, Kristianstadban sokat írnak rólam az újságok, ott szinte mindenki tudja, ki vagyok.

A bunyóst Magyarországon sokan Daniként ismerik, azt hiszik, Dániel a keresztneve. – Svédországban Éliás Dánielként mutatkozom be, és megszokásból sokszor Magyarországon is így tettem, ez adott okot a félreértésre. Most már egyre többször kijavítom a Danit, Dániel a vezeték, Éliás a keresztnevem.

A magyar-svéd fiú a thai-box mellett K-1 MAX-ban is rendszeresen indul, szeretne komoly nemzetközi sikereket elérni. Nem is halad rossz úton efelé, Észak-Európa térségében fajsúlyos fighternek számít, a legjobbak között emlegetik a skandináv régióban. Nemrég Kelet-Európában is meccselt, egy román gálán a debreceniek tehetségét, Tóth Gábort verte idő előtt. Magyarországon is bemutatkozott már, a 2009-es budapesti It’s Show Time viadalon meggyőző fölénnyel győzte le a „Romboló” becenévre hallgató Géczi Dánielt. Éliás elmondta, sajnálja, hogy magyar riválisa a meccsen elszenvedett bordatörés miatt korházi ápolásra szorult.

- Bárkivel, bármikor kiállok, élvezem a bunyót. Szeretek verekedni, ha van lehetőség, én készen állok a harcra. 2007-ben már majdnem sikerült kvalifikálnom magam a legnagyobb K-1 MAX versenyre, ám ott a döntőben Nickey Holzkentől vereséget szenvedtem. 2008-ban sajnos már az első körben búcsúztam. Az idén májusra tervezett észak-európai K-1 MAX torna elmaradt, de nem baj, majd legközelebb!
Rehák György és Éliás Dániel.jpgRehák György és Éliás Dániel.jpg

A Re-Gym augusztus 28-án, Hajdúszoboszlón szervez rangos thai-box rendezvényt, Dániel Éliás abszolút nem zárkózott volna el a ringbe lépéstől, ám szeptember 11-i svédországi meccse miatt nem tudja vállalni az indulást.

- Mint mondtam, egy jó bunyóra mindig nyitott vagyok, szeretek Magyarországon bunyózni, imádom a közönséget! Most azonban nagyon fontos a szeptemberi rendezvény, amellett, hogy a főmeccset vívom, a szervezésbe is besegítek bátyámnak, Tóbiásnak. Évi három-négy nagy gálát szervezünk, melyeket a televízió rendszeresen közvetít. Öröm számomra, hogy ezeken a viadalokon magyar sportolók is fellépnek, többek között Birics Tamás, Vörös Roland is küzdött már Svédországban, szeptember 11-én pedig Paulovics Máté vívja az egyik főmeccset.

Az aktív versenyzés és a rendezvényszervezés mellett Éliás edzőként is tevékeny, két városban, közel kétszáz sportoló gyakorlásait koordinálja.

- Ha egyszer befejezem a versenyzést, a küzdősportoktól akkor sem akarok elszakadni. Szervezőként, edzőként, menedzserként képzelem el a jövőt, ez az életem! Csapatunkban, a Fight Night Teamben sok a fiatal tehetség, különösen az alacsonyabb súlycsoportokban, remélem, komoly nemzetközi eredményeket érnek majd el.

A beszélgetés végén úgy búcsúztunk Dániel Éliástól, hogy reményeink szerint legközelebbi magyarországi látogatása alkalmával már egy rangos K-1 MAX torna győztesének tehetjük fel kérdéseinket. Éliás, csak annyit válaszolt: úgy legyen!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32772
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel