Magabiztos tudattal és hittel

2016. 09. 30. 17:37
Magabiztos tudattal és hittel

A Felix Promotion cirkálósúlyú magyar bajnoka, Tóth Tamás „Barbár” szűk két hete Várpalotán szerezte meg trónját, éspedig a Darmos József elleni remek csatában.

A budapesti sportember, aki a cikk megjelenése napján ünnepli születésének 33. évfordulóját, végig magabiztosan küzdött nagyhírű ellenfelével szemben. A hatalmas ütésváltásokkal tűzdelt mérkőzésen Tóth folyamatosan növelve a nyomást, és a 9. menetben idő előtti győzelmet aratott.

„Minden a taktika része volt, egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy nem én fogok nyerni” - jelentette ki az újdonsült bajnok. „Szerintem magabiztos tudattal, és hittel hoztam a meccset.” A párharc első meneteiben még úgy tűnt, hogy Darmos kezdte jobban a mérkőzést. „Nem mondanám, hogy az elején egyértelműen jobb volt, inkább csak többet ütött, de már akkor is kevesebb eredménnyel, mint én. Végül kiütöttem egy sokszoros magyar bajnok, kétszeres EB érmes, világbajnoki ötödik helyezett ökölvívót” - mondta erről Tóth.

A meccs befejezése után hatalmas ünneplésbe kezdett a Tóth-csapat, ami kívülről nézve kifejezetten érzelemgazdag hatást keltett. „Milyen érzések kavarogtak bennem? Örültem, hogy a gyermekeim látják, hogy méltó apjuk vagyok. És remélem, apukám is látta fentről, hogy mit értem el. Boldog voltam, hogy édesanyámnak és feleségemnek, valamint annak a sok embernek, akik miattam jöttek el, örömet tudtam okozni!”

A várpalotai cirkálósúlyú címmérkőzés igazi közönségmeccs volt, amire a szurkolók gyakran csípőből rávágják, hogy úgymond visszavágóért kiált. „Visszavágó? Darmos nagy harcos, és tényleg jó meccs volt, de nem hiszem, hogy a végeredmény, vagy a küzdelem alakulása bármilyen nyitott kérdést hagyott maga után. De igazából nem nagyon érdekel, hogy ki lesz a másik sarokban a következő meccsen... meg lesz verve, és kész!”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20469
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6651
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2817
„Canelo” a vitathatatlan
2580
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel