Maccarinelli újra magasra törne: kihívta Cleverly-t

2013. 04. 21. 21:57
Maccarinelli újra magasra törne: kihívta Cleverly-t

A korábbi cirkálósúlyú világelső Enzo Maccarinelli, aki egy ideje félnehézsúlyban küzd, szombat este Londonban a 6. menetben elért TKO-val legyőzte Carl Wild-ot (14 győzelem – 21 vereség – 5 döntetlen), majd bátran megosztotta terveit a médiával.

Mint ismert, a walesi ökölvívó karrierje 2008-ig törtetlen volt, ám a David Haye elleni WBO/WBC/WBA világbajnoki címegyesítésen elszenvedett megalázóan gyors (TKO2) veresége óta nem találja magát, több súlyos vereségbe is belefutott. Tegyük hozzá, hogy Ola Afolabi (KO9), Denisz Lebegyev (TKO3) és Alexander Frenkel (KO7) is kifejezetten magasan jegyzett bunyósok.

„Macca” 2011-végén félnehézsúlyban tért vissza, és három győzelem után, tavaly novemberben, a korábban Hidvégi Györgyöt is meglepő Ovill McKenzie ellen meccselt, s elég vitatható módon TKO-val a második menetben kikapott. A vita lényege az volt, hogy a ringbíró túl korán, Maccarinelli első „gyanús” megingásakor kivette őt a meccsből.

A 32 éves bunyós a szombati sikere után a következőket mondta.

„Ha létrejön a visszavágó, és túljutok McKenzie-n, akkor a Cleverly elleni harc az, amit látni akar a közönség” – fogalmazott Enzo Maccarinelli (36 győzelem – 6 vereség), aki eredetileg a McKenzie elleni visszavágóra készült, ám ellenfele sérülés miatt lemondta a mérkőzést. „Nathan régen a csapattársam volt, és szerintem eléggé fel van fújva. Nincs vele gondom, csak az apjával, aki nem szeret engem. Legyünk őszinték, mindenki tudja, hogy ellenem a legkeményebb összecsapásán kellene bizonyítania.”

A nemzetközi szaksajtóban megjelent a kérdés, amivel egyébként a monokli.com is egyetért, miszerint Cleverly-nek fűződik-e bármilyen érdeke a Maccarinelli elleni összecsapáshoz?

A válasz egyértelműen nem. Maccarinelli megítélése ugyanis ma már nagyon rossz, köszönhetően annak, hogy több mérkőzése – szó szerint – brutális KO-val fejeződött be, így a félnehézsúlyú WBO világelső Cleverly szakmailag semmiképp nem profitálhat ellene. Mert ha „Clev” nem üti ki látványosan, akkor azért kap kritikát, ha kiüti, akkor meg egy „senkit” ütött ki, és újra a gyenge ellenfélválasztást róják fel neki…
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel