Lomacsenko elbukta a történelmi esélyt

2014. 03. 02. 11:27
Lomacsenko elbukta a történelmi esélyt

Nehezen pontozható mérkőzésen az aktívabb Orlando Salido legyőzte Vaszilij Lomacsenkót.

A texasi bokszgála egyik főmérkőzésén az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Vaszilij Lomacsenko elbukta a történelmi esélyt, hogy már a második profi mérkőzésén vb-övet csatolhasson a derekára.

A mérkőzésen Lomacsenko – az utolsó menetet leszámítva – nem sziporkázott, míg a meccs nagyobb részében a vb-övét már a mérlegelésen elvesztő Orlando Salido (41 győzelem – 12 vereség – 2 döntetlen) aktívabb volt, diktálta a tempót. Az ukrán a számára idegen terepen, közel és belharcban, abszolút hatástalannak bizonyult, miközben ellenfele nem engedte, hogy egyszerűen kibokszolja.

Tiszta akcióból keveset, fogásból viszont többet láthatott a publikum.

Lomacsenko próbált váltani a mérkőzés utolsó harmadában, hatékonyabban igyekezett közelről bokszolni. Az utolsó menetben Lomacsenko testen megfogta a mexikóit, így Salido nagy hajrája elmardt.

Ám mint kiderült, Salido számára nem is volt szükséges a hajrára, mivel két pontozóbíró, 116-112 és 115-113 aranyban őt látta jobbnak, míg a harmadik 115-113-ra az ukránt hozta ki - vagyis a mexikói megosztott pontozással diadalmaskodott. 

Az biztos, hogy egy nehezen pontozható küzdelem volt, és végig Salido akarata érvényesült, valamint ő diktálta a tempót is, sokat dolgozott közelről testre. Szoros volt. Az is igaz, hogy Lomacsenko igazán látványosan csak a 9. menetet vesztette el.

Vaszilij Lomacsenko új rekordja: 1 győzelem és 1 vereség.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel