Lesz magyar profi az utolsó olimpiai kvalifikáción

2016. 06. 24. 08:41
Lesz magyar profi az utolsó olimpiai kvalifikáción

Van egy meglepetésnév a Venezuelába utazók között – profi bunyósunk is próbálkozik.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) hivatalos sajtóközleményéből kiderült, hogy az utolsó, júliusi olimpiai kvalifikáción három bokszolónk indul.

Mint ismert, Venezuelában a WSB és az APB félprofi bunyósok mellett az AIBA „hatáskörén” kívül eső hivatásos ökölvívók is megpróbálhatnak kvótát szerezni az ötkarikás játékokra, ahová eddig a magyarok közül csak Bacskai Balázs (69 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) váltotta meg a repülőjegyét.

A szövetség pénteken kiadott közleményéből kiderült, hogy jelen állás szerint két, WSB-ben is bemutatkozott „félprofi” ökölvívónk utazhat a közép-amerikai országba, éspedig Varga Miklós (60 kg) és Bernáth István (+91 kg) személyében. Indulásuk nem meglepetés, viszont a harmadik név sokak számára az lehet.
Nemesapáti Norbert
Ő nem más, mint a 20 esztendős profi ökölvívó, Nemesapáti Norbert (Feja Promotion), aki fiatal kora ellenére 23 hivatásos mérkőzésen van túl; rekordja 21 győzelem és 2 vereség. A budapesti versenyző 81 kilóban léphet ringbe Venezuelában, s külön érdekesség, hogy Nemesapáti úgy vállalja a megmérettetést, hogy még soha nem volt amatőr küzdelme – ő ugyanis a küzdősportok világából érkezett, s 4 éve azonnal a profik között kezdte ökölvívói karrierjét.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel