Lényegében összeomlott a „Super Six” torna: Andre Dirrell is kilépett

2010. 10. 08. 12:00
Lényegében összeomlott a „Super Six” torna: Andre Dirrell is kilépett

Új ellenfelet kell keríteni a WBA nagyközépsúlyú bajnok Andre Ward-nak, ugyanis egy közelebbről meg nem nevezett sérülés miatt Andre Ward nem tudja vállalni a november 27-i „Super Six” összecsapást.

Ez az ellenfél valószínűleg a november 7-i Allan Green – Glen Johnson összecsapás győztese lesz, ám a két időpont közötti különbség miatt 27-én Ward valószínűleg egy sima címvédő mérkőzésen vesz részt. A Showtime tájékoztatása szerint ez a küzdelem nem lesz befolyással Ward „Super Six” elődöntőbeli szereplésére, ugyanis az olimpiai bajnok bokszoló már szerzett annyi pontot a torna első két meccsén, hogy a helye biztosított legyen – ettől egy esetleges vereséggel a WBA vb-övét természetesen elveszti.

„Andre-nek neurológiai problémái vannak, és a specialista azt mondta, hogy ne bokszoljon, amíg nem lesz tünetmentes. Imádkozom, hogy rendbe jöjjön” – jelentette ki Gary Shaw promóter, aki nem tudta megerősíteni, hogy a neurológiai problémák az Abraham-meccs következményei lennének. Mint ismert, Arthur Abraham szabálytalanul ütötte meg/ki Dirrell-t a küzdelmük 11. menetében, ami miatt leléptették a német-örmény sztárt.
Dirrell és Abraham

Eddig a nemzetközi szaksajtóban megjelent hír, ugyanakkor korábban, nem hivatalosan, lehetett arról hallani, hogy Andre Ward és Andre Dirrell nem akar egymás elleni küzdeni, mivel „civilben” szoros barátságban vannak.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20453
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6642
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2810
„Canelo” a vitathatatlan
2576
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel