Lebonyolítják idén az utánpótlás kick-box vb-t is

2020. 06. 06. 11:26
Lebonyolítják idén az utánpótlás kick-box vb-t is

Még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is.

November 13. és 22. között kerül sor Belgrádban. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke nyilatkozott.

A felnőttek decemberi Európa-bajnokságához hasonlóan még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is. A sportág világszervezete, a WAKO úgy döntött, hogy az utánpótlás vb-re az augusztus végi időpont helyett november 13. és 22. között kerül sor Belgrádban. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: igyekeznek a lehető legjobban felkészülni a fiatalok idei legnagyobb megmérettetésére, és szeretnének nagy csapattal kiutazni a szerb fővárosba – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt a sportágban március közepe óta nem rendeznek versenyeket, el kellett törölni a hagyományos májusi budapesti Világkupát is. Az őszi szezon azonban annál sűrűbbnek ígérkezik, hiszen a tervek szerint nemcsak a felnőtt Eb-t, hanem az utánpótlás vb-t is megrendezik még az idén.

"Szeretnének ősszel a fiatalok számára több hazai felkészülési versenyt is biztosítani, hogy visszarázódjanak a régi kerékvágásba és minél jobb formába lendüljenek" – jelentette ki Galambos Péter. A hazai szövetség elnöke megjegyezte: a vírushelyzet miatt még rengeteg a bizonytalanság, de abból nem akarnak engedni, hogy nagy létszámú csapattal utazzanak ki az utánpótlás világbajnokságra.

Mindig arra törekszünk, hogy akik megérdemlik és megszerezték a jogosultságot, azok elindulhassanak az aktuális világversenyen. Nekünk ez a célunk, ezért dolgozunk egész évben, mert ennél nagyobb motiváció nem létezik sem a versenyzők számára, sem nekünk. Ez persze az anyagiak előteremtése szempontjából nem egyszerű feladat. Ugyanakkor egy ilyen világverseny a lehető legjobb tapasztalatszerzési lehetőség az utánpótláskorú sportolóink számára, másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csökkentett létszámmal vegyünk részt egy világbajnokságon, mert mindenki tudja, hogy mi mindig mindenhova nagy csapattal megyünk. – hangsúlyozta Galambos Péter.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel