Laki és Lütyő a bajnoki címért küzd

2015. 05. 12. 11:45
Laki és Lütyő a bajnoki címért küzd

Egy izgalmasnak ígérkező magyar-bajnoki címmérkőzés is lesz május 22-én.

A Ferobox Event május 22-én, Kecskeméten rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában egy izgalmasnak ígérkező magyar-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.

Pehelysúlyban kerül megrendezésre a Laki Róbert – Nagy Imre párharc a betöltetlen profi magyar-bajnoki övért. A két ökölvívó képességei, illetve küzdőstílusaik alapján remek összecsapásnak ígérkezik a címmérkőzés, melyet a bunyósok is nagyon várnak.

„Az elmúlt hetekben sokat dolgoztunk az erőnlétemen, és bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza majd a gyümölcsét” – mondta a veretlen Laki Róbert (8-0-1). „Tisztában vagyok ellenfelem erényeivel, tudom, hogy Lütyő nagy küzdő, és az utolsó leheletéig hajtja a sikert. Külön öröm, hogy Kecskeméten lesz a mérkőzés, mert ez plusz motivációt ad. Nem akarok senkinek csalódás okozni, szeretném az övet, és meg is szerzem azt. Már alig várom, hogy ringbe szólítsanak!”

„Köszönöm a Ferobox Eventnek, hogy lehetőséget adnak címmérkőzésen bokszolni” – jelentette ki a csupaszív Nagy Imre „Lütyő” (11-6). „Néhány éve még álmodni se mertem ilyen esélyről, és nem tartom valószínűnek, hogy pályafutásom során lesz még ilyen sanszom bajnoki övet szerezni. Tisztelem az ellenfelemet, de nem akarhatja annyira a címet, mint én. Mindent beleadok a sikerért, a száz-százalék nálam a minimum.”

Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán Szellő Imre, Baranyi Richárd, Bogdán Zsolt és Kelemen Balázs is ringbe lép.

A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben (22:20-től), ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de a hazai kábeltelevíziók kínálatában, az alapcsomag részeként, mindenhol megtalálható.

A belépőjegyek árusítása a www.budopest.hu/jegyrendeles portálon már megkezdődött, további részletek a www.ferobox.com weblapon, valamint az esemény Facebook oldalán.

a Ferobox Event sajtóközleménye, www.ferobox.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel