Küzdelmes mérkőzések a Profibox Promotion óbudai rendezvényén

2010. 02. 18. 15:25
Küzdelmes mérkőzések a Profibox Promotion óbudai rendezvényén

Kedd este az óbudai Gilda Max mozgásközpontban profi ökölvívó mérkőzéseket rendezett Petrányi Zoltán vállalkozása, a Profibox Promotion, ahol ismét mozgalmas és izgalmas küzdelmeket láthatott a publikum.

A tervezett és az előzetesen kiadott program több helyen változott, ezért nyolc hivatalos küzdelem mellett még három bemutató mérkőzés is látható volt Óbudán.

Cirkálósúlyban Jaksi Krisztián és a debütáns Kutas György csapott össze egy remek mérkőzésen, ahol a szekszárdi Kutas igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét, míg Jaski másodszándékból, középtávból szépen megoldotta a feladatot. A vége Jaski győzelem, egyhangú pontozással. 
Jaksi KrisztiánJaksi Krisztián

Szekeres Norbert (2 győzelem – 1 vereség) szintén egy újonc profival, Kovács Sándorral csapott össze. Egy perc puhatolózást követően Szekeres kétszer is komolyan megrogyasztotta ellenfélét, akit Döry Miklós mérkőzésvezető jogosan léptetett le (TKO1).

A korábbi WBO kihívó Kalocsai Zoltán (39 győzelem – 10 vereség) három év kihagyást követően tért vissza, éspedig a sokat látott, szívós Balogh Gábor ellen. „Kacsa” jól kezdte a mérkőzést, de látszott rajta, hogy sokat hagyott ki. A szünet után viszont a 43 éves klasszis remekül alkalmazkodott Balogh „nem éppen szokványos” stílusához, és nagy verésben részesítette ellenfelét. De a második menet végén, és a harmadik kör első felében Baloghnak is sikerült felvennie a ritmust, így látványos küzdelmet láthatott a közönség. A végén viszont Kalocsai nagy fölénybe került, közel állt a TKO győzelemhez. Természetesen Kalocsai egyhangú pontozással győzött.

A Kalocsai-Balogh mérkőzést Baranyi János vezette, aki ezen a rendezvényen először működött közre profi mérkőzéseken. Baranyi korábban AIBA minősítésű nemzetközi bíró volt, és óriási rutint szerzett az amatőrök között. 
Kalocsai ZoltánKalocsai Zoltán

Cirkálósúlyban két debütáló bunyós küzdelmével folytatódott az esemény. Váradi Gábor és Harkai Péter remek első menetet produkált, ám a második körtől visszaesett a meccs hevessége. Úgy tűnt, hogy mindkét bokszolónál kondíciós problémák adódtak. Váradi egyhangú pontozással diadalmaskodott. A meccs után kiderült, hogy a győztes bunyós keze a küzdelem első felében eltört, ezért nem tudta végig azt nyújtani, mint az elején.

A szekszárdi Orsós István a debütáló Juhász Imre ellen meccselt félnehézsúlyban: az elején még kiegyenlítettnek látszó küzdelem során, Orsós egyre inkább fölénybe került, majd a harmadik menetben kétszer testen leütötte ellenfelét, akit a mérkőzésvezető megóvott a további megpróbáltatásoktól (TKO).

A rendezvény legjobb meccsén Szalai Viktor (13 győzelem – 27 győzelem – 3 vereség) és Varga István (16 győzelem – 10 vereség) küzdött cirkálósúlyban. Szalai óriási elánnal kezdte a meccset, szinte állva hagyva ellenfelét, akinek jórészt csak a védekezés, a kiütéses vereség elkerülése jutott osztályrészül. Szalai többször megrendítette riválisát, ám Varga nem ment le! Aztán a harmadik menetben fordult a kocka: Varga változtatott a küzdelem képén, és egy remek testütéssel padlóztatta is az addig szárnyaló Szalait. Még ugyanebben a menetben Baranyi mérkőzésvezető folyamatos fogásért, talán kicsit korán, megintette Szalait. A 4. menet őszinte küzdelmet hozott, azonban Varga ekkor már vitathatatlan fölényben bokszolt. A vége Varga győzelem, szoros, de egyhangú (37-36, 37-36 és 38-36) pontozással. 
Varga István és Szalai ViktorVarga és Szalai

Zárásként szintén egy nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség Molnár Attila és Horváth Roland között. Mint tudjuk, Molnár eredetileg váltósúlyú, aki ha nem fogyaszt, középsúlyban is vállal mérkőzést, míg Horváth egy jó felépítésű nagyközépsúlyú bunyósnak számít. A megfázással küszködő Molnárnak éppen ezért „kapaszkodnia” kellett, hogy fizikailag bírja a meccset, s ehhez támadó stílust választott. Az ide-oda hullámzó mérkőzésen Molnár sokkal pontosabb volt, és a második menetben testen le is küldte ellenfelét, így végül megérdemelt győzelmet aratott egyhangú pontozással.

Az eseményen három bemutató mérkőzés is volt Vicze Gabriella és Urbán Réka 2x2 percben küzdött könnyűsúlyban. Nagyváltósúlyban a rutinos Kubicsek Antal és a még nem egészen 15 énes Nemesapáti Norbert küzdött, óriási közönségsikert aratva. A fiatal csupaszív bunyós, aki más szakágakban is igyekszik bizonyítani, végig egyenrangú ellenfele volt Kubicseknek, sőt, a hajrában nagy fölénybe került. A harmadik bemutató mérkőzésen a légsúlyú Szebelédi Renáta a középsúlyú Michaela Dragan ellen küzdött. A két lány pörgős mérkőzése a második menet után véget ért, furcsamód, a román lány nem akarta folytatni az összecsapást, annak ellenére, hogy a nagy súlykülönbség miatt tényleg csak bemutató-jellegű volt a meccs. 
Molnár Attila és Horváth RolandMolnár és Horváth

Az esemény legfontosabb jelenetei, a tervek szerint, valamikor az RTL SportKlub csatornán látható lesz.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5716
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32869
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4331
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel